Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Balogh Botond volt a meccs legjobbja: a Parma 3–1-re legyőzte a Laziót

Balogh Botond volt a meccs legjobbja: a Parma 3–1-re legyőzte a Laziót

m4sport.hu / mti
A Balogh Botonddal felálló Parma vasárnap délután hazai pályán kisebb meglepetésre 3-1-re legyőzte a Laziót az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában.

A pármai találkozón a magyar válogatott középhátvéd végig a pályán volt, csapata pedig korai vezetése után eredményesen védekezett, majd a második félidő elején ismét betalált. A forduló előtt az éllovas Napolitól mindössze egy pont hátránnyal álló rómaiak hiába alakítottak ki több helyzetet, szépíteni csak a hajrában tudtak, majd az egyenlítés helyett újabb parmai gól született.

A Sofascore értékelése szerint Balogh nyújtotta a legjobb teljesítményt a mérkőzésen (7.9), a 22 éves védőnek 12 tisztázása, egy gólvonalas mentése, négy blokkolt lövése és három szerelése is volt az összecsapáson.

Az ötödik helyen álló Lazio sorozatban hat győztes bajnoki után kapott kis ismét a Serie A-ban, a Parma sikerével a 11. a tabellán.

A Napoli közben Torinóban vendégeskedtek és Scott McTominay révén félóra után előnybe kerültek, amit egészen a lefújásig magabiztosan őriztek meg.

Serie A, 14. forduló:
Udinese-Genoa 0-2 (0-1)
Torino-SSC Napoli 0-1 (0-1)
Parma-SS Lazio 3-1 (1-0)
szombaton játszották:
Bologna-Venezia 3-0 (1-0)
Como-AC Monza 1-1 (1-0)
AC Milan-Empoli 3-0 (2-0)

pénteken játszották:
Cagliari-Hellas Verona 1-0 (0-0)

később:
Fiorentina-Internazionale 18.00
Lecce-Juventus 20.45

hétfőn játsszák:
AS Roma-Atalanta 20.45

Borítókép: (fotó: Getty Images)

További tartalmak