Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Kerkez Milos 40 millió fontért válthat klubot januárban – sajtóhír

Kerkez Milos 40 millió fontért válthat klubot januárban – sajtóhír

m4sport.hu, K. I.
Nagy a versenyfutás a magyar válogatott játékosért, a Liverpool és a Manchester United között dőlhet el a verseny.

Néhány héten belül klubot válthat Kerkez Milos – értesült a CaughtOffside. A lap úgy tudja, hogy a Bournemouth 40 millió fontot (kicsivel többet, mint 2 milliárd forintot) kér a játékosért, akinek 2028-ig érvényes a szerződése a klubbal.

Az oldal megjegyzi, hogy a Liverpool már nyáron is érdeklődött a játékos iránt, hiszen a Premier League éllovasa szeretné megtalálni a kiöregedőben lévő Andy Robertson helyettesét. Ugyanakkor az is tény, hogy a Az Anfield Roadon képben van Raján Aít-Nouri, a Wolverhampton játékosa is, ám érte vaskosabb összeget kér a klubja.

A cikkben megjegyzik, hogy a Kerkezért folytatott verseny még nem dőlt el, hiszen nagy klubok csatáznak érte.

Mint arról korábban beszámoltunk: Angliából megerősített hírek szerint a Liverpool már tárgyalásban áll a Bournemouth vezetőivel a szélső átigazolását illetően.

Az átigazolásokra szakosodott újságíró, Fabrizio Romano a közösségi oldalán arról számolt be, hogy a Manchester Unitednél három jelölt van a balhátvéd posztra, az egyikük Kerkez Milos.

Borítókép: Andrew Kearns / Getty Images)

További tartalmak