Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Minőség a mennyiség előtt: így változott meg Szoboszlai játéka Arne Slot Liverpooljában

Minőség a mennyiség előtt: így változott meg Szoboszlai játéka Arne Slot Liverpooljában

m4sport.hu | Csernus Attila
Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolása volt a legsikeresebb fejlemény játékosok szintjén az utóbbi évtizedekben hazánk labdarúgásában. A magyar középpályás a kontinens egyik legjobb csapatában játszik, napjainkban nincsen jobb formában lévő együttes a „vörösöknél”. A másfél év során csodás pillanatokat és hullámvölgyeket is megélt a magyar középpályás, elemzésünkben az ő szerepét vizsgáljuk meg a Premier League és a Bajnokok Ligája tabelláját vezető Liverpool FC csapatában.

Az előző, 2023/24-es Premier League-szezonban nyújtott teljesítményét ábrázolja a fenti diagram, melyből szépen kiolvasható sokoldalú játéka: a védekezésből, támadásból és labdabirtoklásból kivett aktív szerepvállalása. Jürgen Klopp 4-3-3-as játékrendszert alkalmazott, amiben Szoboszlai box-to-box középpályásként szerepelt a jobb oldalon.

Különösen a szezon elején tett le sokat támadásban is az asztalra, védekezésben pedig ő indította a letámadást. Mivel korábban Red Bull-klubokban játszott, ezért nem volt nehéz elsajátítania a letámadás fortélyait, így folyamatosan a pályán volt, ez pedig túlterheltséghez és sérülésekhez vezetett.

A Liverpool sikertelen szezonzárását a támadásból védekezésbe átmenet során tapasztalt problémák, a sérülések, valamint a rossz helyzetkihasználás okozta, Szoboszlai pedig egyre kevesebbet játszott a szezon utolsó hónapjaiban második combhajlítóizom-sérülését követően.


A várható veszélyteremtés (xT) hőtérképe alapján a jobb oldali félterületből veszélyeztetett sokszor, valamint a jobb szélről, amikor Szalahhal és Alexander-Arnolddal játszott össze a szélen.

Azonban a két szezon között a legnagyobb eltérés abban van, hogy a pálya melyik pontján hajt végre labdára irányuló védekezési feladatokat. A (fenti) védekezési mezőnymunka ábra a fejpárbajokat, a felszabadításokat, a szabálytalanságokat, a megelőző szereléseket és a szereléseket tartalmazza.

Sokszor ő biztosított Alexander-Arnold mögött, aki akár a szélen, akár a pálya közepe felé húzódva játszott támadásban, labdavesztést követően pedig a kiváló erőnléttel rendelkező Szoboszlai volt az, aki fedezett neki, adott esetben a szélre szorította az ellenfél játékosát.

Egy olyan játékosról van szó, aki nem csak hogy sokat tud futni, de nagyon sok magas intenzitású futásra (kb 20-25 km/óra között) és sprint futásra (25 km/óra felett) is képes. Ezért is illeszkedett jól a játéka a Red Bull Salzburgéhoz, az RB Leipzigéhez, most pedig a Liverpooléhoz, ugyanis mind proaktív védekezésben (letámadás), mind visszazárásban (labdás hátulról üldözése) kiválóan teljesít.

Arne Slot érkezése nem hozott drasztikus változást, apró módosításokat hajtott végre a holland tréner, akit azért is szerződtetett Michael Edwards és Richard Hughes, mert az adatelemzések alapján hasonló Klopp és Slot elképzelése a játékról, valamint a holland csapatainál nem szokott sérüléshullám lenni.

Első ránézésre nincs nagy változás Szoboszlai pizza-diagramjában az előző évadhoz képest. Némi csökkenés tapasztalható mindhárom fázisban, de összességében ugyanarról a játékosról beszélünk, aki még mindig csak 24 éves.

Még mindig egy univerzális, csapat számára rendkívül hasznos játékos, aki tökéletesen illeszkedik az edző elképzeléseihez, ezért garantált játékidőt kaphat – a Liverpool keretében a 2024/25-ös szezonban a 7. legtöbbet.

Azonban a várható veszély hőtérképen már látszódnak a változások.

Slot 4-2-3-1/4-2-1-3-as játékrendszert alkalmaz, amiben Szoboszlai Gravenberch és Mac Allister előtt játszik középen. Sokkal kisebb és koncentráltabb területeken veszélyeztet, a tizenhatos vonalán két ponton is nagyon aktív. A tengelyben is gyakran tűnik fel, és továbbra is inkább jobbra nyit ki, hogy kombináljon a már említett Salah-Alexander-Arnold párossal, azonban összességében elmondható, hogy közelebb van a kapuhoz.

Talán ezért is nyilatkozott úgy Slot, hogy Szoboszlai elsősorban a védekezésben fontos láncszem, azonban az edzői stáb dolgozni fog azon, hogy a magyar játékos több gólt szerezzen, mint eddig liverpooli pályafutása során.

A legnagyobb különbség Klopp és Slot időszaka között a védekezésben van Szoboszlai szempontjából.

Amikor az ellenfél birtokolja a labdát a saját térfelén, a magyar játékos fellép az aktuális középcsatár mellé, hogy a 4-2-4-es elrendezésben segítse a letámadást, amely kevésbé intenzív, mint tavaly, de még mindig alapvetőnek és hatékonynak számít a Liverpool játékában.

Idén a Premier League-ben 9,85 passzonként mutat be védekezési akciót a Liverpool valamelyik játékosa, ez tavaly 8,02 passzonként fordult elő. Szoboszlai a pálya tengelyében, valamint két koncentráltabb területen a jobb oldalon is jelentős védőmunkát végez el.

A 2023/24-es idényben 52 labdaszerzése volt az ellenfél térfelén, 47 a saját térfelén, vagyis a párharcokat követő labdaszerzései 52,5%-a volt az ellenfél térfelén. Amint a képen látszik, ősszel eddig 20 labdaszerzése volt eddig az ellenfél térfelén, 18 a sajátján, vagyis az 52,6%-os mutató szinte teljesen megegyezik az előző szezonéval.

Szoboszlain kívül Curtis Jones még az, aki előretolt középpályásként játszik a Liverpoolban, de a négy középpályásból Szoboszlai az egyetlen, akit kizárólag támadó szerepkörben alkalmaz a holland edző.

Ahogyan a fenti ábráról leolvasható, néhány mutatóban csökkenés tapasztalható az előző szezonhoz képest, akárcsak a lövéseinek számában: 2,15-ről 1,75-re 90 percenként. A szerepe megváltozott, a pálya tengelyében mozog, de támadásban mégis kisebb a végtermék, mint korábban. Egyértelműen csökkent a teher rajta a tavalyi évadhoz képest, amikor Klopp túljátszatta őt, ami már a korábban említett sérülésekben végződött.

A mostani szezonban sokkal inkább egy jól működő rendszer része, amelynek egyes elemeiben kiválóan teljesít, de más elemeiben gyengébben, ezért (és a terhelés menedzselése miatt is) Jones is sok lehetőséget kapott ebben a szerepkörben.

A Manchester City elleni teljesítménye azonban egészen kiváló volt, könnyen lehet, hogy a kispadon eltöltött idő, ami a kimerültség elkerüléséhez vezet, segít neki abban, hogy ne a játékának mennyisége, hanem a minősége nőjön.

Labdavezetésekben, illetve progresszív passzokban is vezette a csapatát a vasárnapi szuperrangadón. Amikor nagyon szükség volt a jó teljesítményre, a székesfehérvári születésű játékos hozta magát.

Érdekes lesz látni, hogyan fejlődik tovább Szoboszlai Dominik Arne Slot irányítása alatt. A modern korban nem volt olyan magyar labdarúgó, aki aktív szereplője lett volna egy olyan csapatnak, amely egyértelmű bajnokesélyes lett volna egy Premier League-szintű bajnokságban, miközben az a csapat Bajnokok Ligája egyik favoritja is.

Ha Slot és stábja képes lesz kihozni belőle szezononként tovább 5-10 gólt, amit kiváló rúgótechnikája elősegíthet, akkor Szoboszlai Dominik a világ legjobb középpályásai közé emelkedhet.

Borítókép: GETTY IMAGES

További tartalmak