A Szappanos Pétert is foglalkoztató Al-Fateh 13 fordulót követően 6 ponttal az utolsó, 18. helyen áll a szaúdi bajnokságban. A gyenge eredmények miatt december elején menesztették Jens Gustafsson vezetőedzőt. A magyar kapus a Paksot elhagyva idén augusztusban igazolt az Al-Fatehoz, melynek színeiben eddig 13 bajnokin védett, ezeken 24 gólt kapott.
Gustafsson helyét az a José Gomes vette át, aki 2013 januárjától 2014 júniusáig a Videoton vezetőedzője volt, ez idő alatt 52 mérkőzésen ült a székesfehérváriak kispadján. Legnagyobb sikere, hogy rögtön az első félszezonjában ezüstérmet nyert a csapattal, ezen felül egy negyedik hely és egy Ligakupa-döntő fűződik a nevéhez. A legemlékezetesebb pillanata talán mégis az volt, amikor 2014 márciusában, a Paks elleni 2–2-es döntetlen után vicces akcentussal azt mondta, hogy három tizenegyestől („frí penáltíz”) fosztották meg a csapatát.
Az 54 éves portugál szakember egyébként sikeres projektet hagyott ott a szaúdiak kedvéért: az egyiptomi Zamalekkel afrikai Konföderációs-kupát és Szuperkupát is nyert. Előtte többek között a Chavesnél, a Marítimónál, az Almeríánál, valamint a Readingnél is feltűnt.