Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Hoffenheim megválna Szalai Attilától – sajtóhír

A Hoffenheim megválna Szalai Attilától – sajtóhír

m4sport.hu | | Szerző: Cs. B.
Az átigazolási hírekben rendre megbízható Florian Plettenberg, a Sky Germany újságírója úgy tudja, hogy a Bundesliga 14. helyén álló Hoffenheim elengedi a mellőzött Szalai Attilát a téli átigazolási időszakban.

Florian Plettenberg információi szerint a Hoffenheim egy tapasztalt középhátvéddel erősítené keretét a télen, ennek következtében a 46-szoros magyar válogatott Szalai Attilát, illetve az 50-szeres osztrák válogatott Florian Grillitschet egyaránt elengedné. A német újságíró hozzáteszi, hogy a sinsheimi együttes egy gyors csatárt is igazolna.

Nem csoda, hogy megválnának a tavaly nyáron a Fenerbahcétól több mint 12 millió euróért vásárolt, 2027 nyaráig élő szerződéssel rendelkező magyar válogatott belső védőtől, hiszen a mostani szezonban még egyetlen tétmérkőzésre sem nevezték, igaz felkészülési meccsen gólt is szerzett. A 26 éves játékos klubszínekben legutóbb márciusban, a Freiburg kölcsönjátékosaként lépett pályára tétmeccsen.

Nemrég szóltak arról pletykák, hogy a Ferencváros mentőövet dobva kölcsönveheti a jelenleg kétmillió euróra taksált Szalait, ám információink szerint egyelőre nem téma a megszerzése a zöld-fehéreknél.

Borítókép: Fotó: Simon Hofmann/Getty Images

További tartalmak