Korábban beszámoltunk arról, hogy német sajtóhírek szerint télen távozhat a Herthától a több játéklehetőség, ezzel együtt pedig egy lehetséges válogatott meghívó reményében Dárdai Palkó. A 25 éves játékosra nagyrészt csereként számít a csapat Dárdai Pál helyére kinevezett vezetőedzője, Cristian Fiél, a szélső mindössze 291 percet töltött a pályán a Bundesliga 2 őszi idényében gyengélkedő fővárosi klubnál.
Kapcsolódó tartalom
A Bild információi szerint a játékosok egymás között válságértekezletet tartottak a másodosztály 11. helyén álló Herthánál, azt pedig a Berliner Kurier szúrta ki, hogy a sérüléshullámmal sújtott fővárosiak egy másik korábbi NB I-es játékossal töltötték fel edzőkeretüket a téli szünetet megelőző utolsó mérkőzés előtt. A 36 éves Änis Ben-Hatira – aki jelenleg a Hertha negyedoszályú második csapatának kapitánya – 2019 februárja és 2020 januárja között 27 mérkőzésen játszott a Budapest Honvédban, melyeken 6 gólt szerzett és 2 gólpasszt osztott ki. A veterán tunéziai középpályás Dárdaihoz hasonlóan elsősorban a széleken, illetve 10-esként bevethető játékos, a német fővárosi lap arról ír, ha Ben-Hatira játéklehetőséghez jut a csapat idei utolsó, Hannover elleni meccsén, azzal jelentősen megnő az esélye annak, hogy Dárdai Palkó 2025 tavaszán már nem a Hertha színeiben fog pályára lépni.
Ha távozna a berlini klubtól, az azt jelentené, hogy míg a 2023/24-es idényben három Dárdai-fivér játszott a Herthánál, addig már csak Márton maradna a csapatban – az előző idényben vezetőedző Dárdai Pál a fővárosiak vasárnapi közgyűlése alapján a jövőben kelet-európai játékosmegfigyelőként és márkanagykövetként tevékenykedik majd a kék-fehéreknél.