Arne Slotot a Liverpool hivatalos honlapján idézték, vajon a Tottenham elleni volt-e Szoboszlai Dominik legjobb mérkőzése Liverpool-mezben.
„Nyilván nem láttam minden meccsét, mivel nekem ez az első szezonom itt, neki a második. De ott van például a Manchester United elleni meccs, amelyen szintén kiemelkedően játszott, vagy akár a Fulham ellleni, amelyen szintén hatalmasat dolgozott. Most is fantasztikusan játszott. Nem az első, de az egyik nagyszerű teljesítménye volt” – mondta Slot a sajtótájékoztatón.
A dicséretet Szoboszlai is viszonozta, a Premier League közösségi oldalaira feltöltött videóiban ismerte el Slot remek munkáját.
„Senki nem számított rá, hogy ilyen jól indul a közös munkánk vele, de ő hisz a csapatban és mi is hiszünk benne. Teljesen mindegy, ki játszik éppen, az egész keretre nagy szükségünk van, és mindig a maximumot szeretnénk nyújtani, legyen szó Bajnokok Ligájáról, FA Kupáról vagy bajnokiról” – fogalmazott a magyar játékos.
A Liverpool vasárnap 6–3-ra legyőzte a Tottenhamet, így a karácsonyt annak ellenére is négypontos előnnyel tölti a tabella élén, hogy egy meccsel kevesebbet játszott riválisainál.
Kapcsolódó tartalom