Munkával töltötte az ünnepeket Szappanos Péter, aki augusztus végén a Paksot elhagyva a szaúdi Al-Fatehhez igazolt.
„Focival telt a karácsony. Katarban edzőtáboroztunk és felkészülési mérkőzéseket játszottunk. Harmincnégy évesen megtapasztalhattam, milyen a »Boxing Day«. December elején volt szünetünk, január kilencedikén már meccsünk lesz, így tizennyolcadikán már vissza kellett jönnöm elkezdeni a felkészülést.”
A kapus elárulta, hogy az elmúlt években külföldön karácsonyozott a családdal, így nem szokatlan számára, hogy nem volt Magyarországon ebben az időszakban.
„A gyerekek viszont januárig otthon maradnak, így tudják élvezni az ünnepi hangulatot. Szaúd-Arábiában azzal a problémával is szembesültünk, hogy csak nehezen találtunk volna karácsonyfát, egészen Bahreinig kellett volna érte menni.”
Az elmúlt esztendőt tanulságosként jellemezte.
„Volt minden ebben az évben. Megsérültem, a Pakssal sikereket értünk el, részt vehettem az Európa-bajnokságon, majd életemben először légiósnak álltam. Nem volt nyári szünetem, rengeteget utaztam, összesen tizenöt országban jártam idén. Az elején nem volt egyszerű megszokni az itteni életet, de mivel a kultúra és a környezet régóta tetszik, így könnyebben tudtam alkalmazkodni.”
Elmondta, az viselte meg a legjobban, hogy nehézkesen jön a siker a csapatával– az Al-Fateh mindössze hat pontot gyűjtve az utolsó, 18. helyen áll a szaúdi élvonalban, igaz, csak négy pontra van a még bennmaradást érő 15. helytől.
„Legutóbb augusztusban nyertünk mérkőzést, már el is felejtettem, milyen érzés. Bízom benne, hogy változik a helyzetünk. Erre minden esélyünk megvan, hiszen most edzőváltás volt nálunk. A Videotonból ismert José Gomes érkezett, aki új impulzust tudott hozni a csapatunknak. Januártól az a cél, hogy elkezdjük gyűjtögetni a pontokat, lehetőleg hármasával. Már egy jó, két-három meccses szériával is ki lehet harcolni a bennmaradást.”
Kapcsolódó tartalom
Hozzátette, ritkán, csak a Pakssal gyötörte az „édes teher”, hogy bajnoki éremért és kupáért küzdjön.
„A hat lejátszott szezonomból négyben a kiesés ellen küzdöttem, sajnos megszoktam ezt a helyzetet. Mivel otthonosan mozgok ebben a helyzetben, kicsit jobban, rutinosabban is kezelem. Sosem szabad feladni.”
Leszögezte, jelenleg jól érzi magát klubjánál, nem szeretne váltani, de egy futballista életében bármikor előfordulhat bármi.
„Akármennyire is bukdácsolunk, nekem személy szerint nem megy rosszul a védés, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtok, így ott szeretném folytatni, ahol abbahagytam. ”
A sztárellenfelekkel való találkozásról azt mondta, „Egyből ahogy kikerültem, megtapasztaltam, milyen velük találkozni, így már nem ér szenzációként az aktuális ellenfél. Nyilván, Cristiano Ronaldót senkivel sem szabad egy lapon emlegetni, még akkor sem, ha Benzema, Kanté és Mané is itt játszik.”