A TeamTalk úgy tudja, Rúben Amorim, a manchesteriek vezetőedzője továbbra is prioritásként kezeli a balhátvéd posztot, és első körben itt erősítené meg a csapatát – a portál szerint a fő kiszemelt még mindig Kerkez Milos lenne, ám úgy néz ki, a téli transzferidényben aligha vált klubot a magyar játékos.
Az oldal ugyanis azt írja, a Manchester United vezetőségének nehéz dolga lenne, ha meg akarja szerezni Kerkezt, a Bournemouth ugyanis a hetedik helyen áll a Premier League-ben, s nem szívesen veszítené el egyik kulcsemberét, 40 millió font alatt nem is adná el, ez viszont egy olyan összeg, amit a „vörös ördögök” jelenleg sokallnak, ezáltal pedig nincs sok esély a januári váltásra.
Kapcsolódó tartalom
A TeamTalk hozzáteszi, legkésőbb nyáron viszont a zsebébe nyúl az MU, ám a kalapban több név is szerepel, nem csak Kerkezé: pletykálják Nuno Mendest, a PSG szélsőjét, aki épp a portugál tréner kezei alatt mutatkozott be a Sporting CP-ben, és akinek 2026 júliusáig van ugyan érvényes szerződése a franciákkal, de a hosszabbítása hónapok óta holtponton áll, illetve lehet olvasni Patrick Dorguról, a Lecce védőjéről, aki viszont egy olcsóbb opció lehet Kerkeznél és Mendesnél is, ez pedig szimpatusabbá teheti az angolok számára az üzletet.
Az oldal megemlíti, hogy korábban a Chelsea és a Liverpool is monitorozta Kerkez Milost, de a londoniak meg vannak elégedve a jelenlegi védősorukkal, míg a Liverpoolnál végül alábbhagyott az érdeklődés.
🚨 Manchester United want to sign Milos Kerkez but Bournemouth’s £40m asking price for the 22-year-old could be a stumbling block.
(Source: @TEAMtalk) pic.twitter.com/gDDF7rjHm1
— Transfer News Live (@DeadlineDayLive) January 8, 2025
A 21 éves balhátvéd nagyszerű formában van, a jelenleg is zajló szezonban eddig 20 PL-mérkőzésen lépett pályára, ezeken egy gólja mellett három gólpassza is van – a Bournemouth legutóbbi, Everton elleni összecsapásán a szurkolók szerint épp Kerkez volt a meccs legjobbja.