„Az elmúlt évem nehézkesen indult, kisebb sérülésem volt, betegségem, de nyáron volt egy edzőváltásunk, ami után még keményebben kezdtem el dolgozni, és ennek valamilyen szinten meg is lett az eredménye. Éreztem magamon a fejlődést, egyre több lehetőséget kaptam, amikor pedig játszottam, akkor éltem a lehetőséggel” – fogalmazott az M1-nek a Ferencvárostól a napokban ismételten kölcsönvett középpályás, aki 13 bajnoki meccsen 393 percet játszott és egy gólpasszt adott.
A nyáron a csapat élére visszatérő Marek Papszunról – akit tavaly a Ferencvárossal is összeboronáltak – beszélve elmondta, „alapvetően egy kemény, szigorú ember, aki megköveteli a munkát”, mindenen rajta tartja a szemét.
Nagyszerű ősze volt a Rakównak, Baráthék második helyen fordulnak rá a tavaszi idényre, ami azt jelenti, „helyzetben vannak” az előzetesen meghatározott cél eléréséhez: bajnokságot szeretnének nyerni, de legalább nemzetközi kupaindulást érő helyen végezni.
Kapcsolódó tartalom
„Még több lehetőséget szeretnék kapni, az a legfontosabb – beszélt egyéni céljairól. – Azzal majd remélem együtt jön, hogy minél többször a kezdőbe is bekerülök, és nyilván nem utolsó sorban az a célom, hogy sikerüljön visszakerülnöm a válogatottba.”
Hozzátette, jelenlegi kölcsönszerződése tartalmaz kivásárlási záradékot, az is célja, hogy olyan teljesítményt nyújtson, hogy a Raków mindenképpen aktiválja azt.
A középpályás 2024 januárja óta szerepel a Rakówban, eddig összesen 24 tétmérkőzésen lépett pályára a klub színeiben. A középpályás 2023 februárjában igazolt az FTC-hez a Debrecentől, eddig összesen 17 alkalommal jutott szóhoz zöld-fehérben, a csapattal két bajnoki címet nyert.