Hétfőn David Ornstein és Fabrizio Romano is arról számolt be, miszerint a Manchester United tárgyalásokba kezdett az olasz élvonalban szereplő Lecce vezetőségével, a megbeszéléseken pedig a 20 esztendős Patrick Dorgu klubváltása volt a téma.
A két transzferguru megjegyzi, hivatalos ajánlatig egyelőre nem jutottak el a felek, és a manchesteriek továbbra sem vetették el a többi lehetséges opciót, ám egyre nagyobb az esély a dán játékos átigazolására.
Kapcsolódó tartalom
Ezek az információk azért is érdekesek, mert a Manchester United hónapok óta aktívan figyeli a magyar válogatott Kerkez Milost is, ám az elmúlt hetekben több forrás is arról számolt be, miszerint annak ellenére, hogy Kerkez és Nuno Mendes is igen magasan szerepel az angolok kívánságlistáján, a „vörös ördögök” vezetősége túlságosan is drágának tartja a két játékost (Romano friss bejegyzése alapján pedig ez továbbra is fennáll) – mint ismert, a 21 éves Kerkezért a Bournemouth legalább 40 millió fontot szeretne kapni.
Amennyiben Dorgu valóban Manchesterbe szerződik, úgy kijelenthető, Kerkez Milos a közeljövőben aligha csatlakozik Rúben Amorim csapatához.
A magyar védő mindenesetre remek formában teljesít a jelenleg is zajló szezonban, eddigi 22 Premier League-mérkőzésén két találata mellett kiosztott három gólpasszt is. Szombaton, a Newcastle ellen egy hatalmas sprint után, a 96. percben volt eredményes.
🚨🔴 Manchester United keep looking at LWBs as they’ve also added Denmark international Patrick Dorgu to their list.
⏫️ Milos Kerkez and Nuno Mendes, higher on the list but more expensive.
Dorgu, monitored by #MUFC scouts in the recent months.
Napoli are also keen on him. pic.twitter.com/YWsTHME7hD
— Fabrizio Romano (@FabrizioRomano) January 6, 2025