Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Imádkoztam, hogy talpon tudjak maradni” – Dibusz Dénes mankóval érkezett az interjúra

„Imádkoztam, hogy talpon tudjak maradni” – Dibusz Dénes mankóval érkezett az interjúra

m4sport.hu
A 33. percben sérülés miatt cserét kérő Dibusz Dénes mankóval érkezett az M4 Sportnak adott interjúra a Frankfurt elleni 2–0-s vereséget követően.

„Volt egy kirúgás, ahol azt éreztem, hogy kiugrott a csípőm, majd forróságot éreztem. Utána még volt egy hazaadás, amelynél imádkoztam, hogy talpon tudjak maradni, és el tudjam rúgnia labdát messzire. Ezt követően csak az volt a kérdés, a játékvezető mikor hallja meg, hogy szólok neki. Varga Ádámnak már a pályáról mutattam, hogy készüljön, mert egyszerűen nem tudtam terhelni a bal lábamat. Azóta igyekeztünk hűteni, csináltunk teszteket, valószínűleg izomsérülés történt, de a holnapi vizsgálatokat követően derül ki, hogy milyen mértékű a sérülés.”

A Fradi csapatkapitánya sajnálta, hogy le kellett jönnie, mert úgy érezte, addig rendben volt a mérkőzés, de nem a helyére beálló Varga Ádámon múlt, hogy nem tudtak pontot szerezni. Dibusznak nem volt még hasonló sérülése, így nem tudja, meddig tart majd a felépülése, de bizakodó, mivel eddig mindig jól regenerálódott a sérülésekből. Hozzátette, a lényeg, hogy a jövő heti AZ Alkmaar elleni mérkőzésen nyerni kell.

Az FTC védője, Stefan Gartenmann elismerte, egy Bundesliga-csapat ellen nem engedhetnek meg olyan hibákat, amiket ezen az estén elkövettek, mert kíméletlenül megbüntetik. Támadásban pedig sokkal élesebbnek és hatékonyabbnak kellett volna lenniük – az FTC kaput eltaláló lövés nélkül zárta a mérkőzést.

„Úgy érezte, a meccsterv nem volt rossz, de teljesítményüket nem tudták magas szinten tartani a teljes mérkőzés során. „Ez nem kifogás, de egy ilyen minőségű ellenféllel szemben ez igenis döntő lehet” – mondta a dán hátvéd.

„Mindig jó a Fradiban pályára lépni, főleg az Európa-ligában, ennyi néző előtt. Azt jól éltem meg, hogy játszottam, de a vereség fájó” – értékelt a 19 éves Tóth Alex, aki a 75. percben Abu Fanit váltotta.

„Az edző azt kérte, próbálkozzunk még jobban, hátha vissza tudunk jönni a meccsbe. Játsszak egyszerűen és adjak bele mindent a maradék időbe. A további lehetőség rajtam múlik, milyen teljesítményt nyújtok majd” – tekintett előre a második El-meccsén pályára lépő fiatal.

„Itt sokkal intenzívebb minden. Minőségibb játékosok vannak, és nem lekicsinyítve a mieinket, de ez már a futballnak az elit része. Ide kell eljutnia mindenkinek” – tette hozzá Tóth Alex.

A hazai kispadon helyet kapó Fenyő Noah szerint a Frankfurt azért nyert ennyire simán, mert a párharcokban és a passzminőségben is végig nagyon jók voltak. A Frankfurtban született, de a magyar utánpótlás-válogatottakban szereplő védekező középpályás reméli, tavasszal eljön a pillanat, hogy debütáljon a frankfurtiak felnőttcsapatában.

A mérkőzés összefoglalója

Vereségével az El-főtábla 22. helyére visszacsúszó Ferencvárosnak jövő hét csütörtökön az AZ alkmaar elleni hazai mérkőzésen kell kiharcolnia a továbbjutást, ehhez a legjobb 24 csapat között kell végeznie. A mérkőzést az M4 Sport közvetíti élőben.

Borítókép: MTI / M4 Sport

További tartalmak