A csapatkapitány Willi Orbán mellett végül a hét folyamán sérüléssel bajlódó Gulácsi Pétert is a kezdőcsapatba nevezte Marco Rose vezetőedző a Leverkusen elleni bajnokira. A jelenleg a német bajnokság második helyén álló vendégek Patrik Schick révén a 18. percben szereztek vezetést, a cseh támadó a legutóbbi kilenc bajnokiján 13. alkalommal volt eredményes. Szűk húsz perccel később a spanyol Aleix García duplázta meg a címvédő előnyét, de a Leipzig David Raum szabadrúgásával már a félidő vége előtt szépíteni tudott.
A második játékrészben mindkét kapu előtt adódott lehetőség, Sesko közeli próbálkozását Hrádecky hárította bravúrral, míg a másik oldalon Florian Wirtz a kapufát találta el. A találkozó hajrájában összejött az egyenlítés Gulácsiéknak, egy pontrúgást követően Edmond Tapsoba a saját kapujába fejelte a labdát. Az RB Leipzig – miután augusztusban, 2023 májusa óta egyedüliként Bundesliga-mérkőzésen legyőzte a Leverkusent – most Xabi Alonso csapatának nyolcmeccses bajnoki győzelmi szériáját szakította meg.
Gulácsi Péter négy védést mutatott be, míg Willi Orbán kilenc párharcából ötöt nyert meg.
A párhuzamosan zajló mérkőzések közül Freiburgban nyert a listavezető Bayern München, mely a Leverkusen botlásával hat pontra növelte előnyét a tabella élén; illetve tovább tart a Dortmund gyengélkedése, a sárga-feketék Nico Schlotterbeck korai kiállítás után ugyan kétgólos előnybe kerültek, de csak ikszelni tudtak hazai pályán a Werder Bremen ellen, így mindössze a tizedik helyen állnak a Bundesligában.
Bundesliga, 19. forduló, végeredmény:
RB Leipzig–Bayer Leverkusen 2–2 (1–2)
SC Freiburg–Bayern München 1–2 (0–1)
Borussia Dortmund–Werder Bremen 2–2 (1–0)
1. FSV Mainz 05–VfB Stuttgart 2–0 (1–0)
FC Augsburg–1. FC Heidenheim 2–1 (1–0)
Borussia Mönchengladbach-VfL Bochum 3-0 (1-0)pénteken játszották:
VfL Wolfsburg–Holstein Kiel 2–2 (0–1)vasárnap játsszák:
TSG Hoffenheim–Eintracht Frankfurt 15:30
FC St. Pauli–Union Berlin 17:30
A tabella:
1. Bayern München 19 58-16 48 pont
2. Bayer Leverkusen 19 46-26 42
3. Eintracht Frankfurt 18 42-24 36
4. VfB Stuttgart 19 36-28 32
5. RB Leipzig 19 34-29 32
6. FSV Mainz 19 33-23 31
7. VfL Wolfsburg 19 42-34 28
8. Borussia Mönchengladbach 19 30-29 27
9. Werder Bremen 19 33-36 27
10. SC Freiburg 19 26-36 27
11. Borussia Dortmund 19 34-33 26
12. FC Augsburg 19 23-34 25
13. Union Berlin 18 16-24 20
14. St. Pauli 18 14-21 17
15. TSG Hoffenheim 18 23-35 17
16. FC Heidenheim 19 24-40 14
17. Holstein Kiel 19 28-48 12
18. VfL Bochum 19 17-43 10