Elsőként klubváltásáról beszélt az M1-nek a Hoffenheimtől kölcsönbe a Standard Liege-hez kerülő Szalai Attila.
„Örülök, hogy egy ilyen nagynevű, patinás klubhoz szerződhettem. Az első két hét jól zajlott, jól halad a beilleszkedésem, mindenki nagyon rendes. Sikerült hamar lakást találnom, ami nagyon fontos ilyenkor. A legfontosabb, hogy egészséges vagyok, és hogy vasárnap az első perceimet is megkaptam Belgiumban. Bízom benne, hogy a jövőben egyre több lehetőséget kapok, és jól tudok majd teljesíteni” – mondta a 46-szoros válogatott hátvéd, aki az előző fordulóban már a Standard kispadján ült, a Dender elleni 1–0-ra megnyert meccs 84. percében pedig a debütálására is sor került.
Kapcsolódó tartalom
Szalai újdonsült csapata helyzetére, céljaira is kitért.
„Nem egyszerű a klub helyzete, amikor egyeztettem a sportigazgatóval és az edzővel, elmondták, hogy tulajdonosváltás előtt áll a klub, ezért nem nagyon tudnak játékosokat igazolni, inkább a kölcsönvételeket preferálják. Próbálják fiatal játékosokra építeni a keretet, ez látszik is. Ettől függetlenül küzdős mentalitás jellemzi a csapatot, minden mérkőzésen igyekszünk fizikálisan az ellenfelek fölé nőni, foggal-körömmel védekezni” – magyarázta a futballista. Hozzátette, szenzációs lenne, ha képesek lennének megtartani a mostani, 6. helyüket a tabellán, így a tavasszal a felsőházi rájátszásban lennének érdekeltek.
Szalai Attila lelkének jót tettek a percek, főleg, hogy klubszinten március után játszott ismét tétmeccsen (a magyar válogatottban legutóbb a Skócia felett aratott 1–0-s Eb-siker alkalmával lépett pályára legutóbb).
„Nehéz időszak van mögöttem, a múlton már nem lehet változtatni. Azon vagyok nap, mint nap, hogy a jelen és a jövő szebb és eredményes legyen. Rendkívül sokat edzettem az elmúlt időszakban, legyen szó akár extra munkáról is. Nagyon vágytam már arra, hogy újra pályára léphessek, nagyszerű érzés volt. Ami a legfontosabb, hogy győzelmet arattunk. Külön örülök, hogy én is hozzátettem a magamét, fejjel és lábbal is voltak tisztázásaim” – tudatta Szalai. Úgy véli, azért is volt jó választás Standard Liege, mert a belga bajnokság nemzetközileg is elismert, fizikális paraméterek tekintetében pedig a topligák után helyezkedik el.
A 27 éves belső védő feltett szándéka, hogy visszakerüljön a válogatott keretébe, mint elmondta, Marco Rossi szövetségi kapitány is pozitívan vélekedik a váltásról, és sok sikert kívánt.