Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bajnokok Ligája: kiszenvedte a továbbjutást a Man. City, első a Liverpool; Yaakobishvili végig pályán volt az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája: kiszenvedte a továbbjutást a Man. City, első a Liverpool; Yaakobishvili végig pályán volt az Arsenal ellen

MTI
A Manchester City az "utolsó szalmaszálba" kapaszkodva hátrányból fordítva 3-1-re verte a vendég Club Brugge csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának utolsó fordulójában, szerdán, ezzel továbbjutott, míg a Szoboszlai Dominikot ezúttal pihentető Liverpool az eindhoveni veresége ellenére az élen zárt.

 

A 2023-as BL-győztes City az első félidőben olyannyira nem bírt belga riválisával, hogy közvetlenül a szünet előtt a vendégek kerültek előnybe.

A folytatásban aztán „megrázta magát” Josep Guardiola vezetőedző együttese és három gólt szerezve fordított, így végül a tabella 22. helyezettjeként továbbjutott.

A magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlait és más meghatározó játékosait ezúttal pihentető Liverpool 3-2-re kikapott a PSV otthonában, de mivel az FC Barcelona 2-2-es döntetlenre végzett pályaválasztóként az olasz Atalantával, az angol csapat hét győzelemmel és egy vereséggel az alapszakasz győzteseként folytathatja rögtön a nyolcaddöntőben.

Az esélyesek közül a Bayern München, a Borussia Dortmund, a Bayer Leverkusen, az Internazionale, az Atlético Madrid, az Arsenal és a Real Madrid is győzött. A Bayern 3-1-re verte otthon a Slovan Bratislavát, a Dortmund ugyanilyen arányban a vendég Sahtar Donyecket, míg a Leverkusen 2-0-ra diadalmaskodott hazai pályán a Sparta Praha felett.

Az Internazionale Lautaro Martínez mesterhármasával 3-0-ra győzött otthon a Monaco ellen, az Atlético Madrid 4-1-es sikert aratott Salzburgban, míg a címvédő Real Madrid 3-0-ra nyert a francia Brest vendégeként. Az Arsenal hátrányból fordítva verte 2-1-re Spanyolországban a Gironát, amelyben most mutatkozott be BL-meccsen Yaakobishvili Antal, aki végig a pályán volt.

A magyar válogatott kapus, Gulácsi Péter nélkül, de a védelemben Willi Orbánnal felálló RB Leipzig egygólos vereséget szenvedett Grazban, a Sturm vendégeként, míg a Juventus meglepetésre 2-0-ra kikapott otthon a Benficától. Az este nagy nyertese a francia Lille lett, amely 6-1-re verte a vendég Feyenoordot, ennek köszönhetően az első nyolcban zárt, azaz egyenes ágon a nyolcaddöntőbe jutott.

A 36 csapatos alapszakasz első nyolc helyezettje a legjobb 16 között folytatja, a 9-24. pozícióban zárók pedig oda-visszavágós párharcban mérkőznek meg a nyolcaddöntőbe jutásért. Az utolsó 12 együttes kiesett.


Eredmények, Bajnokok Ligája, alapszakasz, 8. (utolsó) forduló:
Sporting Lisboa (portugál)-Bologna (olasz) 1-1 (0-1)
gól: Harder (77.), illetve Pobega (21.)

PSV Eindhoven (holland)-Liverpool (angol) 3-2 (3-2)
g: Bakayoko (35.), Saibari (45.), Pepi (45+6.), illetve Gakpo (28., 11-esből), Elliott (40.)

Young Boys (svájci)-Crvena zvezda (szerb) 0-1 (0-0)
g: Kanga (69.)

VfB Stuttgart (német) – Paris Saint-Germain (francia) 1-4 (0-3)
g: Fuhrich (78.), illetve Barcola (6.), Dembélé (17., 35., 54.)

Sturm Graz (osztrák)-RB Leipzig (német) 1-0 (1-0)
g: Malic (42.)

Manchester City (angol)-Club Brugge (belga) 3-1 (0-1)
g: Kovacic (53.), Ordonez (62., öngól), Savinho (77.), illetve Onyedika (45.)

Bayern München (német)-Slovan Bratislava (szlovák) 3-1 (1-0)
g: Müller (8.), Kane (63.), Coman (84.), illetve Tolic (90.)

Internazionale (olasz)-AS Monaco (francia) 3-0 (2-0)
g: Martinez (4., 16., 67., az elsőt 11-esből)

Borussia Dortmund (német)-Sahtar Donyeck (ukrán) 3-1 (2-0)
g: Guirassy (17., 44.), Bansebaini (79.), illetve Marion Gomes (50.)

FC Barcelona (spanyol)-Atalanta (olasz) 2-2 (0-0)
g: Yamal (47.), Araujo (72.), illetve Ederson (67.), Pasalic (80.)

Bayer Leverkusen (német)-Sparta Praha (cseh) 2-0 (1-0)
g: Wirtz (32.), Tella (64.)

Juventus (olasz)-Benfica (portugál) 0-2 (0-1)
g: Pavlidisz (16.), Kokcu (81.)

Dinamo Zagreb (horvát)-AC Milan (olasz) 2-1 (1-0)
g: Baturina (19.), Pjaca (60.), illetve Pulisic (53.)

RB Salzburg (osztrák)-Atlético Madrid (spanyol) 1-4 (0-3)
g: Daghim (91.), illetve Simeone (5.), Griezmann (13., 45+1.), Llorente (63.)

Lille (francia)-Feyenoord (holland) 6-1 (2-1)
g: Sahraoui (4.), Trauner (38., öngól), Gomes (57.), David (74.), Haraldsson (76.), Cabella (80.), illetve Gimenez (14.)

Aston Villa (angol)-Celtic Glasgow (skót) 4-2 (2-2)
g: Rogers (3., 5., 91.), Watkins (60.), illetve Idah (36., 38.)

Girona (spanyol)-Arsenal (angol) 1-2 (1-2)
g: Danjuma (28.), illetve Jorginho (38., 11-esből), Nwaneri (42.)

Brest (francia)-Real Madrid (spanyol) 0-3 (0-1) 
g: Rodrygo (27., 78.), Bellingham (56.)

Borítókép: epa11862054 Josko Gvardiol (C) of Manchester City and teammates celebrate after Brugge scored an own goal during the UEFA Champions League match between Manchester City and Club Brugge in Manchester, Britain, 29 January 2025. EPA/ADAM VAUGHAN

További tartalmak