Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Varga Barnabás: A vége elég meredekre sikerült

Varga Barnabás: A vége elég meredekre sikerült

m4sport.hu | Szerző: Brúszel Péter
Magabiztos első félidő után visszafogottabb másodikat játszott az AZ Alkmaar ellen a Ferencváros, amelyből Varga Barnabás, Tóth Alex és Varga Ádám értékelt.

A Ferencváros kétszer is hárommal vezetett a hollandok ellen, de a második félidő végén sorra jöttek a vendég gólok, és végül Varga Ádám nagy védésére volt szükség, hogy maradjon a 4-3-as győzelem, amivel biztosította továbbjutását a magyar bajnok.

„Itt a vége elég meredekre sikerült – állapította meg kezdésként a Fradi negyedik gólját szerző támadó. – Azt gondolom, az első félidőben jól játszottunk, a különbség talán az volt a másodikhoz képest, hogy akkor tudtunk helyzeteket kialakítani és azokat be is rúgtuk. Ez volt a kulcs, és hogy a védekezésünk jól működött, az első félidőben legalábbis.”

Varga Barnabás szerint még össze kell csiszolódniuk Robbie Keane-nel, „pontosítani, kinek mi a feladata”, és kiemelte, jól működött az előre kitalált taktika, hogy az ő fejét keresik, a többiek pedig jól összeszedték a második labdákat”.

„Az volt a fő cél, hogy a 9-24. hely valamelyikét megszerezzük. Ez sem volt egy egyszerű feladat, de azt gondolom, hogy ez azért reálisan benne volt a pakliban. Persze ehhez is nagyon jó meccseket kellett játszani, jó eredményeket kellett elérni jó csapatok ellen, tehát nem volt egyszerű. Örülünk, hogy sikerült továbbjutni, és meglátjuk, hogy tovább” – mondta.

A nemzetközi porondon most először kezdő Tóth Alex arról beszélt, hogy a végén egy kicsit már aggódott, de összességében magabiztosak voltak csütörtökön. A 19 éves középpályás nevéhez gólpassz is fűződött az Alkmaar ellen, bár azt nevetve ismerte el, hogy nem rajta múlott, hogy gól lett belőle.

„Hát igen, kicsit olyan volt, mint amikor Busquets adott gólpasszt Messinek – viccelődött. – De a gólpassz az gólpassz! Nyilván övé az érdem, mert nem gyakran látni ilyen lövést” – fogalmazott Adama Traoré találatáról.

„A három gól, amit rúgtak, azt konkrétan három helyzetből tudták elérni, úgyhogy ez nagyon bánt és frusztrált vagyok még mindig emiatt. Úgy voltam vele, a negyedik lövés már egyszerűen nem mehet be! Bármi áron a labda elé kell állnom, és szerencsére bele tudtam tenni a jobb kezemet, és amikor láttam, hogy fölé megy, akkor csak megkönnyebbülés volt és öröm” – elevenítette fel a meccs végét a 96. percben nagyot védő Varga Ádám.

Borítókép: Budapest, 2025. január 30. A ferencvárosi Mohamed Ali Ben Romdhane (b) második gólöröme a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának nyolcadik fordulójában játszott Ferencvárosi TC - AZ Alkmaar mérkőzésen a Groupama Arénában 2025. január 30-án. Jobbra csapattársa, Varga Barnabás. MTI/Vasvári Tamás

További tartalmak