Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Gróf Dávid szerződést bontott Görögországban

Gróf Dávid szerződést bontott Görögországban

m4sport.hu | Szerző: Brúszel Péter
Távozik a 14 csapatos görög labdarúgó-élvonalban 12. helyen álló Levadiakosz csapatától Gróf Dávid.

A 35 éves kapus közösségi oldalán jelentette be távozását és búcsúzott a görögöktől, az nso.hu-nak pedig azt is elárulta, közös megegyezéssel bontott szerződést a klubbal, amely az utóbbi időben tetemes tartozást halmozott fel több játékos felé.

„Az utóbbi két hónap kicsit beárnyékolja ezt a két évet, de csak a jóra szeretnék gondolni: pozitív érzések maradtak bennem, hiszen a családdal – és én magam a futballkarrieremben is – megtaláltuk a számításainkat, ma is újra belevágnánk a görög kalandba – nyilatkozta a kétszeres magyar bajnok kapus. – Szép helyre kerültünk, és azért nem sok harminc feletti magyar játékos mondhatja el magáról, hogy légiósnak állhatott. Több barátot szereztünk idekint, akik megkönnyezték, hogy továbbállunk. Hogy mit hoz a jövő? Még semmi sem biztos, lehet, hogy hazatérünk, de az sincs kizárva, hogy külföldön maradunk.”

Gróf a Ferencváros utánpótlásában pallérozódott, de 2006-ban már a Vasas U19-es csapatától igazolt el a Hibernianhez. Skócia után három idényt töltött Angliában, ahol megfordult a Notts Countynál, a Mansfield Townnál és a Walsallnál, mielőtt a német Goslarerhez, majd a Berliner AK-hoz igazolt. 2015-ben a Notts County újboli érintésével igazolt haza, öt szezon alatt a Csákvár, a Honvéd, a Ferencváros és a Debrecen kapuját is védte. 2023-ban a Lokitól szerződött a Levadiakoszhoz, ősszel nyolc, összese 43 mérkőzésen lépett pályára a görög csapatban, amellyel tavaly bajnokként jutott fel élvonalba a másodosztályból.

Borítókép: Debrecen, 2022. október 16. Az Újpest FC a DVSC csapatával mérkőzött meg a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában. Hazai pályán 4-1-re nyert Debreceni VSC együttese 2022. október 16-án. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak