Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Kétgólos előny után két kiállítás: Mocsi Attila csapata pont nélkül maradt Mourinhóék ellen

Kétgólos előny után két kiállítás: Mocsi Attila csapata pont nélkül maradt Mourinhóék ellen

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Bár 13 perc után már két góllal vezetett Mocsi Attila csapata, a Rizespor két kiállítást követően 3–2-re kikapott a José Mourinho irányította Fenerbahcétól a török bajnokság 22. fordulójában, vasárnap.

A gambiai Ali Sowe révén már kevesebb, mint negyed óra alatt kétgólos előnybe került a tabellán második helyen álló Fenerbahce otthonában a 10. pozíciót elfoglaló Rizespor, ám az első játékrész ráadásában emberhátrányba került, majd a hazaiak a bosnyák Edin Dzeko büntetőjével szépítettek. A hajrában egy második kiállítás is sújtotta Mocsi Attila csapatát, Ghezzal piros lapja után egy perccel Dzeko duplájával egyenlített a Fener, majd a 89. percben a marokkói Jószef El-Neszjrí találatával meg is fordította a meccset José Mourinho csapata.

A 10. helyen álló Rizespor idénybeli 22. mérkőzésén is kezdőként lehetőséget kapó, 1-szeres magyar válogatott Mocsi Attilát a 97. percben cserélte le edzője – egy perccel később Dzeko kis híján mesterhármast szerzett, de a videóbíró érvénytelenítette találatát.

Török bajnokság, 22. forduló, végeredmény:
Fenerbahce–Rizespor 3–2 (1–2)

Borítókép: EPA/ERDEM SAHIN

További tartalmak