Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bolla Bendegúz topligában szeretné folytatni pályafutását

Bolla Bendegúz topligában szeretné folytatni pályafutását

MTI
Bolla Bendegúz, az osztrák Rapid Wien labdarúgócsapatának magyar válogatott szélsője azt is elmondta, szerinte a bécsi együttesnek jó esélye van bejutni a Konferencia-ligában a legjobb nyolc közé.

A 25 éves futballista az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, a céljuk az volt, hogy az alapszakaszból egyenes ágon a nyolcaddöntőbe jussanak, ezt pedig teljesítették, de nem akarnak itt megállni.

A lehetséges ellenfeleket elnézve jó esélyünk lehet továbbmenni a legjobb 16 közül is, de ebben a szakaszban már egyik csapatnak sincs egyszerű dolga” – fogalmazott Bolla. A Rapid Wiennek a nyolcaddöntőben az izlandi Vikingur Reykjavík, a görög Panathinaikosz, a szlovén Olimpija Ljubljana, vagy a bosnyák Borac Banja Luka lehet a riválisa.

Talán a Panathinaikosz lehet közülük a legerősebb ellenfél, de egyikükkel szemben sem lesz egyszerű dolgunk” – mondta a 24-szeres válogatott játékos, aki változatlanul Európa első öt bajnokságának valamelyikében szeretné folytatni a pályafutását, s ennek eléréséhez meglátása szerint a legjobb helyen van most a bécsi klubban.

Szuper lenne, ha meg tudnánk nyerni a bajnoki címet, ez a célunk, de ehhez sok mindennek kell teljesülnie. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a gyengébbnek ítélt riválisokkal szemben nem szabad pontokat veszítenünk” – nyilatkozott Bolla.

A szélső úgy fogalmazott, az idei „nagyon fontos év lesz” a magyar válogatott szempontjából, a szeptemberi világbajnoki selejtezők előtt márciusban még két döntő jelentőségű találkozó vár a csapatra Törökország ellen a Nemzetek Ligája A divíziójában maradásért sorra kerülő osztályozós párharcban.

Borítókép: MTI/EPA/PAP/Lukasz Gagulski

További tartalmak