Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Dibusz Dénest Gróf Dávid váltotta a Ferencváros El-keretében

Dibusz Dénest Gróf Dávid váltotta a Ferencváros El-keretében

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Az UEFA honlapja alapján a Ferencváros változtatott a Plzen elleni Európa-liga-keretén: Dibusz Dénes helyett Gróf Dávid került be.

A Ferencváros február 7-én tette közzé, hogy mely játékosait nevezte be az Európa-liga egyenes kiesés szakaszának folytatására, a cseh Viktoria Plzen elleni playoffkörre. Az őszi kerethez képest maximum három helyen változtathatott a télen kinevezett Robbie Keane vezetőedző, aki ki is használta a lehetőséget: Naby Keita, Júlio Romao és Tosin Kehinde bekerült, míg a sérült Habib Maiga, illetve a két távozó, Kady Borges és Botka Endre nincs ott a listán.

Akkor még a Frankfurt ellen sérülést szenvedő Dibusz Dénes is szerepelt a névsorban, ám a Fradi csapatkapitánya továbbra sem épült fel, a klub pedig élt a változtatás lehetőségével (a mezőnyjátékosok esetében bizonyos szabályokat betartva lehet maximum három cserét végrehajtani, a kapusposztra viszont más előírás vonatkozik, magyarázat lejjebb), és az UEFA honlapja alapján a nemrég igazolt, Görögországból hazatérő Gróf Dávidot nevezte a keretbe.

„Az UEFA szabályzata szerint ha egy kapus legalább harminc napra kiesik sérülés miatt, és az A-keretben nincs két egészséges kapus (Dibusz kiesésével csak Varga Ádám maradt), akkor új kapus nevezhető, akár a tavaszi játékoslista leadási határideje után – de 24 órával a következő meccs előtt –, és itt semmilyen nevelési korlátozás nincs érvényben. Azonban 30 napig nem lehet visszacserélni a korábban sérült játékost” – írta korábban az ulloi129.hu.

Cikkünk publikálását követően Hajnal Tamás, az FTC sportigazgatója a klub honlapján szólalt meg a váltás kapcsán. Leszögezte, hogy amennyiben Dibusz ismét egészséges lesz, úgy harminc nap után lehetőség nyílik majd a válogatott hálóőr visszakerülésére. A fradi.hu közleménye alapján a Plzen elleni esetleges továbbjutás esetén – a Lazio vagy az Athletic Bilbao ellen – a 34 éves kapuvédőt már lehetne nevezni a keretbe, mert az említett 30 napot az Eintracht Frankfurt elleni mérkőzés napjától, azaz január 23-tól kell számolni, a nyolcaddöntők odavágóját pedig március 6-án rendezik.

A Ferencváros sorozatban harmadik alkommal jutott be valamelyik európai kupasorozat egyenes kieséses szakaszába. A magyar bajnok a most tajló szezonban a megújult Európa-liga alapszakaszát a 17. helyen zárta, így februárban a cseh Viktoria Plzen ellen harcolhatja ki a nyolcaddöntőbe jutást. Az ekső mérkőzést február 13-án, azaz ma 18:45-től a Groupama Arénában, a visszavágót egy héttel később (21 órától) Plzenben rendezik meg. Mindkét mérkőzést az M4 Sporton és az m4sport.hu-n követhetik élőben.

Az FTC kerete a Plzen elleni párharcra:
Kapusok: Varga Ádám, Gróf Dávid, Radnóti Dániel*, Őri Levente*, Tóth Zalán*
Hátvédek: Kaján Norbert, Ibrahim Cissé, Eldar Civic, Stefan Gartenmann, Raul Gustavo, Cristian Ramírez, Szalai Gábor
Középpályások: Naby Keita, Tóth Alex, Mohammed Abu Fani, Mohamed Ali Ben Romdhane, Cebrail Makreckis, Philippe Rommens, Júlio Romao, Kristoffer Zachariassen, Madarász Ádám*, Lakatos Csongor*, Manner Balázs*
Támadók: Varga Barnabás, Matheus Saldanha, Gruber Zsombor, Alekszandar Pesics, Adama Traoré, Tosin Kehinde, Gólik Benjámin*, Bagi Ádám*
*a B listán szerepelnek

Borítókép: MTI

További tartalmak