Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Mindenkinek látom a hitet a szemében” – Nikitscher Tamás a bennmaradás kiharcolásáról

„Mindenkinek látom a hitet a szemében” – Nikitscher Tamás a bennmaradás kiharcolásáról

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Két bajnokin már szerepelt új csapatában, a Valladolid színeiben Nikitscher Tamás, s bár mindkét mérkőzést elveszítették, a középpályás nem teljesített rosszul. Mint mondta, a beilleszkedését segíti, hogy „a válogatottban már megtapasztalta a nagyobb, magasabb intenzitású edzéseket és meccseket.”

A téli átigazolási időszakban a Kecskeméttől a Real Valladolidhoz igazoló Nikitscher Tamás az első élvonalbeli spanyol bajnokiján még csereként lépett pályára – a Villarrealtól elszenvedett 5–1-es vereség alkalmával körülbelül 20 perc jutott neki –, a soron következő, Rayo elleni mérkőzést viszont már végigjátszotta. Noha kikaptak 1–0-ra, a magyar légiós nem teljesített rosszul, tizenkilenc passzából tizenhat sikeres volt, adott egy kulcspasszt, a földön hétből kettő, levegőben háromból három párharcot nyert meg.

„Ezeket a játékperceket nem adják ingyen, ajándékról szó sincs. Azért vagyok itt, hogy teljesítsek és bizonyítsak, ez a feladatom. Az alap, hogy csúszom-mászom és kőkeményen dolgozom az edzéseken és a meccseken” – mondta a Nemzeti Sportnak a hatszoros válogatott középpályás, aki elismerte, nagyon elfáradtam a Rayo elleni kilencven perc alatt, de ez annak tudható be, hogy legutóbb december közepén volt az első perctől fogva az utolsóig a pályán.

Nikitscher szerint segíti a La Liga tempójához való alkalmazkodását, hogy a nemzeti csapatban már játszott topcsapatok ellen.

„Sokat számít, hogy a válogatottban már megtapasztaltam a nagyobb, magasabb intenzitású edzéseket és meccseket, elég a hollandok, a németek vagy a bosnyákok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésekre gondolni. Mindig a legnehezebb forgatókönyv fordul meg a fejemben, ennek szellemében utaztam ki Spanyolországba is, így amikor megtapasztaltam, hogy felveszem a kesztyűt és helyt állok, könnyebbség és jóleső érzés öntötte el a lelkem. Gyorsabban kell dönteni, nincs annyi ideje az embernek várni, azonnal tudni kell, mit akar. Más szint ez, mint az NB I, de ezzel nem mondok újdonságot – és csak ilyen vagy magasabb intenzitású összecsapások várnak rám.”

A Valladolid továbbra is sereghajtó a bajnokságban, jelenleg nyolc-nyolc pont a lemaradása a már bennmaradó helyen álló Las Palmas, Espanyol és Leganés trió mögött. Nikitscher Tamásék ettől függetlenül hisznek abban, hogy elkerülik a kiesést.

„Mindenkinek látom a hitet a szemében a klubnál, ez a legfontosabb. Ha ez nincs meg, akkor felesleges pályára lépni, akkor minden odaveszett. De erről szerencsére szó sincs, mindenki reménykedik. Ehhez azonban kellenek a pontok, legközelebb újabb élet-halál harc várható, vasárnap a Sevillát fogadjuk. Bár következő ellenfelünk legutóbb kikapott négy egyre a Barcelonától, ne feledjük, a Barcától más is kikap… Azelőtt viszont négy bajnokin is veretlen maradt a Sevilla, háromszor ikszelt egyszer pedig nyert. Hazai közönség előtt tényleg nem lehet más célunk, mint a győzelem megszerzése! Még tizenöt bajnokit rendeznek, ez tizenöt döntővel ér fel számunkra.”

A 25 éves futballista azt is elárulta, hogy már talált lakást a belváros közepén.

„Minden közel van, a stadion is mindössze nyolc perc autóval – ha nagy dugó van, futva is eljutok edzeni. A barátnőm is hamarosan érkezik a kutyánkkal, biztos vagyok benne, hogy remekül érezzük majd magunkat – tette hozzá a játékos, aki magától és hamarosan nyelvtanár segítségével is tanulja a spanyolt. – Természetes, hogy minél előbb el akarom sajátítani a nyelvet, ez a tisztelet jele.”

Az NS-nek adott interjú végén elmondta, hogy továbbra is követi a KTE meccseit, a ZTE elleni 1–0-s sikert és a legutóbbi, Nyíregyháza elleni gól nélküli döntetlent is látta. Hozzátette, több játékossal is tartja a kapcsolatot, és mindig arra lyukadnak ki, hogy jó lenne, ha a Valladolid és a Kecskemét is megmenekülne a kieséstő.

Borítókép: YouTube/Real Valladolid C.F.

További tartalmak