Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Barcelona könnyedén győzte le a Benficát, és elsőként jutott a nyolc közé a Bajnokok Ligájában

A Barcelona könnyedén győzte le a Benficát, és elsőként jutott a nyolc közé a Bajnokok Ligájában

MTI
A Barcelona egygólos idegenbeli sikerét követően a keddi visszavágón 3–1-re verte hazai pályán a Benficát, így könnyedén jutott tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből.

A spanyol együttes már bő tíz perc után vezetést szerzett, s bár a portugálok szinte azonnal egyenlítettek, ettől sem vált kiegyenlítetté a játék képe. Tavaly a legjobb utánpótláskorú futballistának választott, 17 éves Lamine Yamal parádés gólt lőtt, jobbról két csellel középre húzott, majd sebészi pontossággal tekert a hosszú sarokba. A párharc hőse viszont egyértelműen Raphinha volt, aki az alapszakaszban és ezen a meccsen is kétszer volt eredményes, az egy héttel ezelőtti első felvonáson pedig az egyetlen találatot szerezte, azaz öt góllal zárt a Benfica elleni három találkozón. A második félidőben is fölényben futballozott a Barcelona, ám az állás már nem változott.

A katalánok a következő körben a német Borussia Dortmund és a francia Lille párharcának továbbjutójával találkoznak.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó:

FC Barcelona (spanyol)-Benfica (portugál) 3-1 (3-1)

gól: Raphinha (11., 42.), Yamal (27.), illetve Otamendi (13.)

Továbbjutott: az FC Barcelona kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.

később:

Liverpool (angol) – Paris Saint-Germain (francia) 21.00 (az első mérkőzésen: 1-0)

Internazionale (olasz)-Feyenoord (holland) 21.00 (2-0)

Bayer Leverkusen (német)-Bayern München (német) 21.00 (0-3)

szerdán játsszák:

Lille (francia)-Borussia Dortmund (német) 18.45 (1-1)

Aston Villa (angol)-Club Brugge (belga) 21.00 (3-1)

Atlético Madrid (spanyol)-Real Madrid (spanyol) 21.00 (1-2)

Arsenal (angol)-PSV Eindhoven (holland) 21.00 (7-1)

Borítókép: Fotó: EPA/Enric Fontcuberta

További tartalmak