Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Sociedad ellen készülő MU kisebbségi tulajdonosa szerint néhány játékosuk nem elég jó, és túl van fizetve

A Sociedad ellen készülő MU kisebbségi tulajdonosa szerint néhány játékosuk nem elég jó, és túl van fizetve

m4sport.hu
Sir Jim Ratcliffe, a Manchester United kisebbségi tulajdonosa a Sky Sportnak adott interjújában a védelmébe vette Rúben Amorimot, de kitért Erik ten Hag menesztésére, a csapat gyenge szereplésére és a keretre, valamint a pénzügyi megszorításokra is.

 

A csütörtök 21 órakor kezdődő Manchester United–Real Sociedad Európa-liga-nyolcaddöntőt az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!

Fontos mérkőzés vár a Manchester Unitedre, amely az Európa-liga nyolcaddöntőjében a spanyol Real Sociedaddal csap össze – mint ismert, a párharc első találkozóján 1–1-es döntetlen született, így a továbbjutás kérdése nyitott maradt.

Sir Jim Ratcliffe, az angol klub kisebbségi tulajdonosa az alakulat ikonjának, az egykori védő Gary Neville-nek adott exkluzív interjút, amelyben kendőzetlenül beszélt többek a fennálló problémákról, Erik ten Hag menesztéséről, s a gárdát jelenleg irányító Rúben Amorimról is.

„A Manchester Unitednek 2025 végére elfogyott volna a pénze, még azok után is, hogy 232 millió fontot raktam bele. Mindezt úgy, hogy ha egyáltalán nem is vennénk játékosokat a nyáron – jegyezte meg, hozzátéve, hogy a klub rossz pénzügyi helyzete miatt kellett az elmúlt hetekben számos megszorító döntést meghozni. – Egy változást hozó folyamat közepén vagyunk, ami kellemetlen és egyben bomlasztó időszak, együtt is érzek a szurkolókkal. De az valóság az, hogy a Manchester Unitednek már karácsonyra elfogyott volna a pénze, ha ezeket a lépéseket nem tesszük meg.”

Ratcliffe nem kertelt, amikor az elmúlt évek igazolásairól kérdezték.

„Néhányan nem elég jók, páran pedig valószínűleg túl vannak fizetve, de időbe telik, amíg kialakítjuk azt a keretet, amelyet már teljes mértékig mi raktunk össze, és ami a mi felelősségünk.”

Néhányan nem elég jók, néhányan pedig túl vannak fizetve – véli a Manchester United társtulajdonosa (Fotó: EPA/DANIEL HAMBURY)

A vezető a Sociedad elleni meccs előtt kitért Rúben Amorim helyzetére is – szavai alapján a portugál szakember állása nincs veszélyben.

„Szerintem kiváló munkát végez a körülményeket figyelembe véve, nagyon kedvelem őt. A szezon közepén érkezett, nem volt ideje, hogy aszerint kezdje el képezni a játékosait, amit valójában játszatni szeretne, mert örökölt egy csapatot, amelyre nem volt befolyása, azt az együttest pedig nem annak megfelelően alakították ki, ami az ő gondolkodásának és rendszerének lesz előnyös. Ezenfelül nem is az angol a természetes nyelve, soha nem is játszott a Premier League-ben, most meg a világ legnagyobb klubjánál vezetőedző, ez egy kemény hely, ő pedig még fiatal. De nagyon szeretem őt, egy megfontolt ember. Bármikor, ha kimegyek az edzőpályára, beszélgetünk, leülünk és megiszunk egy csésze kávét. Én elmondom neki, hol látok problémát, ő meg elküld a fenébe. Kedvelem. Kiemelkedő menedzsernek vélem, és azt hiszem, még sokáig itt lesz.”

Ám mint kiemelte, a holland Erik ten Hagot már tavaly nyáron meneszteniük kellett volna.

„Túl korai volt a dolog ahhoz, hogy a valóságban meghozzunk egy ilyen döntést, mert nehéz volt megfejteni, vajon az ő teljesítménye nem elég jó, vagy inkább a körülötte lévő struktúra a probléma? A hullámzó teljesítmény az ő hibája, netán a klub diszfunkcionális működése miatt van? Azt gondolom, erre nem is igazán tudtunk biztos választ találni, így végül abba az irányba mentünk el, hogy Erik felelőssége.”

A klub vezetősége bizonytalan volt a kérdésben, miszerint bevonja-e a Ten Hagot az átigazolásokba, pont amiatt, mert nem voltak biztosak benne, hogy ő a megfelelő vezetőedző a csapat számára.

„A kétségeink ellenére végül bevontuk, részt vett a beszélgetéseken, elmondta a véleményét. Normális esetben nem is egy ember dönt az igazolásokról, hanem többen, de igen, megvolt a beleszólása, emiatt is érkezett egy-két holland futballista”.

Ratcliffe elárulta, tulajdonképpen nem lepődtek meg azon, hogy a Manchester United pillanatnyilag csak a 14. helyen áll a Premier League-ben.

„Ez vicces, de pont úgy alakult, ahogy azt vártuk. Sejtettük, hogy ez egy nehéz év lesz, mivel nehéz dolgunk volt. Tudom, hogy a jelenleg elfoglalt pozíciónk nem jó, ennek nem is örülnek az emberek, én pedig emiatt népszerűtlen vagyok, azonban úgy hiszem, amit teszünk, az a helyes, és meg is kell tennünk ahhoz, hogy a klub visszakerüljön oda, ahol lennie kell – vagyis a bajnoki címért és a trófeákért folytatott harcba. Ha nem tetszik, ahol az MU az elmúlt tizenkét évben, Sir Alex Ferguson visszavonulása óta van, akkor el kell fogadni, hogy el kell jönnie a változás időszakának, a változás meg egy kényelmetlen és egyben kellemetlen dolog. Véleményem szerint a Manchester United három év múlva már nagyon más pozícióban lesz, mint ahol a közelmúltban volt. Ez lesz a világ legjövedelmezőbb klubja, a világ legikonikusabb stadionjával rendelkezhetünk addigra, és szerintem ismét bajnoki címért fogunk küzdeni, legalább ezüstérmesek leszünk. Nem gondolom, hogy ez a küldetés lehetetlen, jó, ha megvannak a céljaink. Nézzék meg az Arsenalt vagy a Liverpoolt, mennyi időbe telt, amíg ezeket teljesen rendbre rakták, és ismét ráléptek egy győztes útra. Ezek tudatában a mi elképzeléseink talán még túl bizakodóak is. De nem lehetetlen megcsinálni.”

A társtulajdonos kijelentette, a pénzügyi helyzet javításának érdeében nem fognak eladni fiatal és tehetséges játékost.

A Manchester Unitednek a kieséstől nem kell tartania, hiszen 17 pont választja el a 18. helyen álló Ipswichtől, az Európa-ligában pedig csütörtökön a Real Sociedaddal csap össze a negyeddöntőbe jutásért.

 

Borítókép: Manchester, 2024. december 16. Sir Jim Ratcliffe brit milliárdos üzletember, a Manchester United (b) és Haldún al-Mubarak egyesült arab emirátusokbeli üzletember, a Manchester City elnöke az angol elsõ osztályú labdarúgó-bajnokság Manchester City-Manchester United mérkõzés elõtt a manchesteri Etihad Stadionban 2024. december 15-én. MTI/EPA/Peter Powell

További tartalmak