Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Megizzadt a Lazio, de kiejtette a Fradit egy körrel korábban búcsúztató Plzent

Megizzadt a Lazio, de kiejtette a Fradit egy körrel korábban búcsúztató Plzent

m4sport.hu | MTI
A 2023-ban Budapesten döntős AS Roma a mérkőzés nagyobb részében emberhátrányban futballozva 3–1-re kikapott az Athletic Bilbao vendégeként, így kiesett, míg a másik római csapat, a Lazio 1–1-es döntetlent játszott a Viktoria Plzennel a visszavágón, de 3–2-es összesítéssel továbbjutott az Európa-liga nyolcaddöntőjéből.

A rómaiak Mats Hummels 11. percben kapott piros lapja miatt korán létszámhátrányba kerültek, de a Bilbao csak közvetlenül a szünet előtt, a spanyolokkal Európa-bajnok Nico Williams találatával került előnybe, ezzel összesítésben egyenlített az egy hete Rómában 2–1-es vereséget szenvedő baszk együttes. A folytatásban szinte csak a házigazdák támadtak és Yuri Berchiche góljával, valamint Williams második találatával a 82. percre eldöntötték a továbbjutás kérdését. A Roma büntetőből még szépített a 92. percben, de a kiesést ezzel már nem tudta elkerülni.

Az olasz csapatnak így megszakadt a négy idény óta tartó szériája, mely során mindig legalább elődöntőbe jutott az európai porondon.

A másik római együttes, a Lazio a múlt csütörtökön idegenben aratott 2–1-es győzelem után otthon alaposan megizzadt az egy körrel korábban a Ferencvárost kiejtő cseh Viktoria Plzennel, amely az 52. percben vezetést szerzett. Egészen a 77. percig nyeregben érezhette magát a cseh csapat, hiszen hosszabbításra állt a meccs, ekkor azonban Alessio Romagnoli kiegyenlített, így minimális különbséggel az olaszok léptek tovább a nyolc közé.

Frankfurtban a házigazda Eintrachtnak nem okozott komoly gondot az Ajax legyőzése, sőt, a 4–1-es német siker azt jelenti, hogy a frankfurti együttes kettős győzelemmel jutott tovább. A német együttesben Lisztes Krisztiánnal ellentétben Fenyő Noah keretben volt, de nem lépett pályára.

Az Olimpiakosznak nem sikerült csodát tennie saját közönsége előtt, ugyanis a Norvégiában elszenvedett 3–0-s vereséget követően csak 2–1-re nyert a vendég Bodö/Glimt ellen, így azonban az észak-európai rivális jutott a nyolc közé.

Európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágók:

SS Lazio (olasz)–Viktoria Plzen (cseh) 1–1 (0–0)
Továbbjutott: a Lazio, 3–2-es összesítéssel.

Olimpiakosz (görög)–Bodö/Glimt (norvég) 2–1 (0–1)
Tj: a Bodö/Glimt, 4–2-es összesítéssel.

Eintracht Frankfurt (német)–Ajax Amsterdam (holland) 4–1 (2–0)
Tj: a Frankfurt, 6–2-es összesítéssel.

Athletic Bilbao (spanyol)–AS Roma (olasz) 3–1 (1–0)
Tj: a Bilbao, 4–3-as összesítéssel.

később:

Tottenham Hotspur (angol)–AZ Alkmaar (holland) 21.00

Manchester United (angol)–Real Sociedad (spanyol) 21.00

Olympique Lyon (francia)–FCSB (román) 21.00

Glasgow Rangers (skót)–Fenerbahce (török) 21.00

Borítókép: Fotó: EPA/FEDERICO PROIETTI

További tartalmak