Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nulláról indulunk – a Manchester United és a Real Sociedad is az Európa-ligával mentené szezonját

Nulláról indulunk – a Manchester United és a Real Sociedad is az Európa-ligával mentené szezonját

m4sport.hu
Minden a visszavágóra maradt a Manchester United és a Real Sociedad párharcában, hisz az első meccs 1-1-es döntetlent hozott, így az Old Traffordon kell kiharcolnia mindkét csapatnak egy olyan továbbjutást, ami mindkettőjüknél a szezon megmentését jelentené.

Manchester United – nem csak a szezonra szólna a búcsú Európától

Öt bajnoki, öt pont – ez a Manchester United mérlege az elmúlt hetekben. Az Ipswich ellen emberhátrányban 3–2-re nyert, de Crystal Palace-tól (0-2) és a Tottenhamtől (0-1) kikapott Ruben Amorim csapata, míg az Evertonnal (2-2) és az Arsenallal (1-1) ikszelt.

Néha már Amorim sem érti, mi történik Manchesterben. EPA/ADAM VAUGHAN

Az utóbbi, vasárnapi mérkőzésből erőt meríthet a csütörtöki visszavágóra az MU, mely gyaníthatóan csak egy El-győzelemmel tudná kiharcolni az európai kupaszereplést a következő idényben, mivel a Premier League-ben a 14. helyen áll, 13 pontra a hatodik Newcastle mögött, és az FA Kupából is már elbúcsúzott, hazai pályán, büntetőkkel esett ki az együttes a Fulham ellen.

Real Sociedad – gyenge a forma, és szorít az idő

A spanyol élvonal 11. helyén álló Real Sociedad legutóbbi négy bajnokijából hármat elveszített, ezeken ráadásul gólt sem szerzett. Egyedül a Leganést győzte le Imanol Alguacil együttese (3-0), a Betis ellen több mint egy órán keresztül emberhátrányban játszott, és végül kilenc emberrel fejezte be a meccset (0-3), és a Barcelona elleni zakó alkalmával is korán megfogyatkozott a csapat (0-4).

EPA/Javier Etxezarreta

A hétvégén az El-specialista, ám az utóbbi másfél évben inkább gyengélkedő Sevilla ellen is kikapott a Sociedad (0-1). Időközben a Király Kupából is kiesett a Real Madrid elleni elődöntőben a csapat (0-1), így számukra is az El jelentheti az utolsó mentsvárat az európai kupaszereplés szempontjából.

Hétpontos hátrányban van a Sociedad a hatodik helyen álló Betis mögött, de ha a spanyolok kapják meg a plusz egy BL-helyet a szezon végén, a hetedik pozíció jelentené a Kl-indulást, az azt elfoglaló Mallorcával szemben viszont már csak három pont a hátrány.

Egymás elleni

Az egy héttel ezelőtti meccs egyenlő erők küzdelmét mutatta, így a döntetlen jogosnak tűnt. Akkor a Manchester United szerzett vezetést Zirkzee révén, ám a hazaiak Oyarzabal büntetőjével ikszre hozták a meccset.

Oyarzabal a kiírásban negyedik gólját szerezte, ezzel pedig európai kupasorozatokban összességében már a tizenegyediket, így a Sociedad abszolút rekordere lett e tekintetben. Legjobbjára azonban a visszavágón is szükége lesz csapatának, hisz bár ikszről indulnak neki a csütörtöki visszavágón, az Old Traffordon minden tapasztalatát kamatoztatnia kell a spanyol támadónak, aki korábban már bizonyította, hogy el tudja szomorítani az angolokat, gondoljunk csak a 2024-es Eb-döntőre, melyet góljával nyert meg Spanyolország.

A Manchester United mellett manapság egyre kevesebb a pozitív jelző, vagy a jó gondolat, hisz a nagy múltú klub pocsék formában van, az mégis kiemelendő, hogy az Európa-liga 24/25-ös kiírásában továbbra sem kaptak ki, az alapszakaszban elért 5 győzelem és 3 döntetlen mellé jött a Sociedad elleni 1-1.

Érdekességképp az Opta emelte ki a párharccal kapcsolatban hogy a Manchester United az elmúlt 28! alkalomból, mikor az Európa-ligában hazai pályán szerepelt, mindössze egy vereséget szenvedett, azt viszont pont a Real Sociedad ellen a 2022/23-as kiírás csoportkörében – ez a mentális előny is a spanyoloknak kedvezhet egy olyan párharcnál, mely valószínűleg minimális különbségeken dől el.

Hogy a Manchester United vagy a Real Sociedad folytathatja menetelését az Európa-ligában, az március 13-án, 21.00-tól az M4 Sporton és az m4sport.hu-n élőben követhető.

Borítókép: EPA

További tartalmak