A magyar válogatott csapatkapitánya a Premier League szavazásán is pályázott az elismerésre, ott csapattársa, Mohamed Szalah megelőzte, a klubnál viszont Szoboszlai végzett előrébb, így első ilyen díját zsebelte be.
„Ragyogó hónapunk volt, a csapatnak is és nekem is. Végre abban a formában játszok, amiben szerettem volna, és remélem, hogy ez így is marad – nyilatkozta a klub edzőközpontjában a díjazott. – Fontos hónap volt, előre tudtuk, hogy sok meccsünk lesz, így a legtöbbet kell kihoznunk belőle. Ez volt a terv és megvalósítottuk, szóval csak így tovább.”
Szoboszlai hozzátette, a Manchester City elleni győzelmet tartja február fénypontjának, amikor pedig kiemelkedő futómennyiségéről kérdezték, így felelt: „Csak becsukom a szemem és teszem a dolgom. Ez fejben dől el, azt hiszem”.
Szoboszlai Dominik kilenc mérkőzésen lépett pályára februárban, három gólt szerzett, egy gólpasszt adott és kétszer a meccs legjobbjának választották.