„Jó hír, hogy Willi Orbán nagyon jó úton halad a visszatérés felé. Még vár rá néhány teszt, lepróbáljuk, hogy mennyire képes sprintelni, és ha mindenben megfelel, akkor keretben lesz a Kiel ellen. Ami pedig a felkészülésünket illeti: adtam néhány szabadnapot a fiúknak, elmentünk közösen paintballozni, kellemes hetünk volt, ez is volt a cél” – árulta el Lőw Zsolt a sajtótájékoztatón.
A magyar szakvezető rossz bemutatkozása (kiesés a Német Kupából) óta két bajnokit is nyert a Leipziggel, amellyel feljött a negyedik helyre a Bundesligában, ez a pozíció Bajnokok Ligája-indulást érhet. A következő fordulóban papíron kötelező győzelem jöhet a csapatnak, amely a sereghajtó Kielt fogadja szombaton, ám Lőw figyelmeztetett, nem lesz könnyű dolguk.
„A Kiel egy olyan együttes, amely sosem adja fel. Döntetlent játszottak a Leverkusennel, a Stuttgarttal, és majdnem pontot szereztek a Bayern ellen. A nagycsapatok ellen igazán felszívják magukat, intenzív játékot képviselnek. Fontos, hogy mentálisan is készen álljunk, de taktikailag is fegyelmezettnek kell lennünk” – hangsúlyozta a vezetőedző.
Lőw Zsolt azt is elárulta, az RB Leipzig május 23. és 30. között Brazíliában vesz részt egy turnén, amelyben a Bundesligát népszerűsíti, lesz egy felkészülési mérkőzésük a Santos ellen is május 28-án.
„Ez egy szuper reklám lesz a Bundesliga számára. 25 év után mi vagyunk az első német együttes, amely Brazíliába utazik, és képviseli a Bundesligát. Ez egy remek lehetőség számunkra. Jürgen Kloppal már jártam Brazíliában, Sao Paulóban, de Bragantinót (RB csoport akadémiája) is meglátogattuk. Remek napokat töltöttünk ott, meglátogattuk az akadémiát és megnéztük a csapat mérkőzését is. Nagy élmény volt mindkettőnk számára. Egy kicsit megismerkedhettünk az országgal, az volt az érzésünk, hogy ott az emberek megőrülnek a futballért, imádják a focit.”