Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Cesc Fabregas után újabb világsztárt emlegetnek Lőw Zsolt utódjaként – sajtóhír

Cesc Fabregas után újabb világsztárt emlegetnek Lőw Zsolt utódjaként – sajtóhír

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Lőw Zsolt csak az idény végéig vállalta a kispadot, így az RB Leipzig továbbra is gőzerővel keresi következő vezetőedzőjét – ezúttal Thierry Henry nevét dobták a kalapba.

Lőw Zsoltot március végén Marco Rose helyére nevezték ki a Leipzig vezetőedzőjének, és ugyan a Stuttgart elleni Német Kupa-elődöntőben nem jött össze a győztes debütálás, a bajnokságban három meccsen hét pontot szerzett az irányításával a lipcsei csapat. Hiába a jó szereplés, a 45 éves magyar szakember többször hangsúlyozta, hogy megbízatása az idény végéig szól, utána visszatér a Red Bull Globahoz, és folytatja a megkezdett munkát Jürgen Klopp mellett a futballfejlesztések vezetőjeként.

Ennek következtében a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató lipcseiek továbbra is edzőt keresnek, a Le Journal du Dimanche pedig úgy tudja, Thierry Henry az egyik legesélyesebb a kispadra.

A francia lap szerint már a kapcsolatfelvétel is megtörtént a Red Bull nemzetközi sportigazgatója, Jürgen Klopp, illetve a Red Bull főnöke, Oliver Mintzlaff részéről, és a közeljövőben találkozót szervezhetnek Henryval.

Ugyanakkor a német Bild úgy tudja, Henry nincs a lipcsei edzőjelöltek között. Hozzáteszik, arra lehet esélye a francia világsztárnak, hogy más, Red Bull-érdekeltségbe tartozó klubnál szerepet kapjon. Megemlítik például a francia élvonalba igyekvő Paris FC-t (melyben tavaly októberben vásároltak részesedést az „energiaitalosok”), valamint a Leeds Unitedet is, amelynél Daniel Farke vezetőedző állása a Premier League-be jutás kiharcolása ellenére is veszélyben van.

Emlékezetes, hogy Henry a Barcelonánál megélt sikereket követően Amerikába ment levezetni, öt évig a New York Red Bulls kötelékébe tartozott, innen is vonult vissza 2015-ben, A szoros kapcsolat a visszavonulása után is megmaradt, a főnök Mintzlaff többször is számításba vette különböző pozíciókban, most pedig ismét szerepet kaphat az osztrák cégóriás futball részlegén – legalábbis a német lap szerint.

Thierry Henry legutóbb a francia U21-es válogatott edzője volt. Korábban dolgozott a belga válogatott segédedzőjeként, vezetőedzőként az MLS-ben érdekelt Montrealnál (29 mérkőzés) és az AS Monacónál (20 mérkőzés) tevékenykedett. A korábbi világklasszis csatár állítólag nyitott egy új állásra; jelenleg a CBS szakértőjeként dolgozik, és befektetője az olasz Comónak.

A Bild szerint Lipcsében Oliver Glasner (Crystal Palace), illetve Cesc Fabregas (Como) is potenciális jelölt a vezetőedzői posztra, de mindkettőjüknek élő szerződése van, ezért állítólag drágák és nehezen megszerezhetők.

Borítókép: Fotó: EPA/GUILLAUME HORCAJUELO

További tartalmak