Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Szűcs Kornél: Az angol harmadosztályból is be lehet kerülni a nemzeti csapatba

Szűcs Kornél: Az angol harmadosztályból is be lehet kerülni a nemzeti csapatba

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Újra itthon van Szűcs Kornél, aki annak ellenére, hogy kiesett a Championshipből csapatával, a Plymouthtal, úgy véli, pályafutása egyik legszebb idényén van túl.

„Az ősz végén padlóra kerültünk, akaratunk ellenére sokáig nem sikerült talpra állnunk, tizenöt bajnokin maradtunk nyeretlenek. Az edzőcserével felállást váltottunk, védekezőbb felfogásra, kontrajátékra álltunk át, aminek köszönhetően eredményesebbek lettünk, ám későn ébredtünk, a jó idényzárással nem mentünk semmire. Utólag látjuk, mennyit jelentett volna, ha abban a rossz periódusban akár csak egy meccset megnyerünk – lehet, most egészen más témákról beszélgetnénk. Ha néhány fordulóval hosszabb a bajnokság, biztosan benn maradunk, de ilyen a labdarúgás” – mondta a kiesésről a Nemzeti Sportnak Szűcs Kornél, aki a jövőjéről is beszélt.

„Ha már belekóstoltam, szívesen folytatnám a Championshipben, de én annak is örülnék, ha egy év múlva a Plymouthszal jutnék vissza, mert nagyon megszerettem a klubot, a társakat, a szurkolókat és a várost, szeretünk itt élni a párommal. A szakmai stáb és a vezérkar elégedett velem, szeretnék, ha maradnék, hacsak nem érkezik minden fél számára előnyös ajánlat értem. Érzem a bizalmat, aminek a legjobb visszaigazolása, hogy amikor egészséges voltam, játszottam. Hálás vagyok a Plymouthnak, mert erőnlétileg és mentálisan is rengeteget fejlődtem a klubban. Megbecsültem azt az idényt, amit az angol másodosztályban töltöttem, hiszen kevés magyar labdarúgó szerepel ilyen szinten. Remélem, feljutásra esélyes csapat áll össze az új évadra, visszavágyom ebbe a bajnokságba.”

A 23 éves középhátvéd ebben az idényben 40 tétmeccsen lépett pályára a Plymouth színeiben, jó teljesítményének köszönhetően a válogatottban is bemutatkozhatott a bosnyákok elleni NL-meccsen. Szűcs hiszi, hogy az angol harmadosztályból is van út a nemzeti csapatba.

„Az biztos, hogy a Championshipből nem annyira rögös, de Schön Szabolcs és Callum Styles példája mutatja, hogy az angol harmadosztályból is be lehet kerülni a nemzeti csapatba. Bízom benne, hogy a teljesítményemmel rászolgálok a bizalomra. Az az elsődleges feladatom, hogy játékban maradjak és megbízható teljesítményt nyújtsak, csak így lehet esélyem meghívót kapni. Nem mondtam le arról sem, hogy júniusban ott legyek a keretben, szándékosan nem szerveztem semmilyen programot arra a másfél hétre, úgyhogy izgatottan várom a névsorolvasást.”

Borítókép: Plymouth Argyle

További tartalmak