Az már korábban eldőlt, hogy az Ulm és a Jahn Regensburg egyenes ágon búcsúzik a másodosztályból, viszont a 16., kiesési osztályozós pozíció elkerüléséért négy együttes is küzdött: a nagy múltú Schalke bennmaradása gólkülönbsége miatt szinte borítékolható volt, a 36 pontos Fürth, illetve Németh András és Szabó Levente csapatai, a 35 pontos Münster és Braunschweig voltak közvetlen veszélyben.
Szabó Levente a kispadról nézte végig, ahogy az Eintracht Braunschweig hazai pályán már az első félidőben 4–0-s hátrányba kerül a komoly tét nélkül pályára lépő Nürnberg ellen. Bár a mérkőzés hajrájában szépített a hazai csapat, gyakorlatilag 45 perc alatt biztossá vált, hogy osztályozóra kényszerül a ligában maradásért, melyet majd a harmadosztály harmadik helyén záró Saarbrückennel vívhat meg.
Németh András sérülés miatt kihagyta a Preußen Münster sorsdöntő bajnokiját, de csapata 2–2-es döntetlent játszott az Ulm otthonában, így 15. helyen zárt, és újoncként bennmaradt a Bundesliga 2-ben.
Azt már a Hertha–Hannover mérkőzés előtt tudni lehetett, hogy mindkét együttes marad a másodosztályban, egyedül a liga zárásakor elfoglalt pozíciókért küzdhettek még a csapatok. A sajtóhírek szerint a távozás szélén álló Dárdai Palkó sérülés miatt nem volt Stefan Leitl vezetőedző keretében, Dárdai Márton viszont a kezdőcsapatban kapott helyet, a magyar válogatott védő pedig az első félidő ráadásában sárga lapot kapott az 1–1-es döntetlennel záruló találkozón. A berliniek a 11. helyen zárták a bajnokságot.
Hat csapat is versenyben volt a feljutást érő második és az osztályozós harmadik pozíció megszerzéséért a Bundesliga 2 utolsó fordulójában: végül a zárókört a második helyen kezdő Köln csatlakozott a tabella előtt listavezető, élvonalbeli tagságát már az előző körben bebiztosító Hamburghoz, miután hazai pályán 4–0-ra legyőzte a Kaiserslauternt, és mivel a HSV 3–2-re kikapott a Fürth ellen, így riválisukat megelőzve a bajnoki címet is megszerezte a csapat.
A harmadik pozíciót az idény meglepetéscsapata, az Elversberg szerezte meg, miután 2–1-re nyert a Schalke otthonában, így készülhet a Bundesliga 16. pozíciójában végző Heidenheim elleni osztályozóra.
Bundesliga 2, 34. forduló:
Eintracht Braunschweig–1. FC Nürnberg 1–4
SSV Ulm–Preußen Münster 2–2
Hertha BSC–Hannover 96 1–1
Greuther Fürth–Hamburger SV 3–2
1. FC Köln–1. FC Kaiserslautern 4–0
FC Schalke 04–SV Elversberg 2–2
1. FC Magdeburg–Fortuna Düsseldorf 4–2
Karlsruher SC–SC Paderborn 3–0
SV Darmstadt 98–Jahn Regensburg 3–1
A tabella:
1. 1. FC Köln 61 pont
2. Hamburger SV 59
3. SV Elversberg 58
4. SC Paderborn 55
5. 1. FC Magdeburg 53
6. Fortuna Düsseldorf 53
7. 1. FC Kaiserslautern 53
8. Karlsruher SC 52
9. Hannover 96 51
10. 1. FC Nürnberg 48
11. Hertha BSC 44
12. SV Darmstadt 98 42
13. Greuther Fürth 39
14. FC Schalke 04 38
15. Preußen Münster 36
16. Eintracht Braunschweig 35
17. SSV Ulm 30
18. Jahn Regensburg 25