A házigazda az első félidőben 16 perc alatt szerzett három góllal döntötte el a három pont sorsát, a bennmaradást azonban nem tudta kiharcolni, mert az Espanyol is nyert hazai pályán, mégpedig az ugyancsak búcsúzó Las Palmas ellen 2-0-ra.
A magyar válogatott középpályás végigjátszotta a találkozót a Valladolidban, amely január 11. óta nyeretlen maradt a bajnokságban, azóta egy döntetlen mellett ez volt a 18. veresége. Nikitscher január végén a szerződött Spanyolországba a Kecskeméttől, amely ugyancsak utolsóként búcsúzott a magyar élvonaltól.
A második helyen záró Real Madrid 2-0-ra legyőzte a vendég Real Sociedadot. A találkozó mindkét gólját a világbajnok francia Kylian Mbappé szerezte, ezzel 31 bajnoki találattal várhatóan a La Liga góllövőlistájának élén zár és ugyancsak ő nyerheti el az idény legjobb európai góllövőjének járó Aranycipőt. A teljes szezont figyelemben véve 43-szor talált be Mbappé.
Az elmúlt idényben bajnok fővárosiaknál ezen a találkozón lépett utoljára pályára a Santiago Bernabéu Stadionban tétmérkőzésen Luka Modric, a 39 esztendős horvát középpályás a klubvilágbajnokság után elhagyja a királyi gárdát. Az olasz Carlo Ancelotti pedig utolsó mérkőzésén ült a Real Madrid kispadján, őt a Bayer Leverkusentől érkező Xabi Alonso váltja.
La Liga, 38. (utolsó) forduló:
Leganés-Valladolid 3-0 (3-0)
Espanyol-Las Palmas 2-0 (0-0)
Real Madrid-Real Sociedad 2-0 (1-0)
később:
Alavés-Osasuna 21.00
Getafe-Celta Vigo 21.00
Rayo Vallecano-Mallorca 21.00
pénteken játszották:
Real Betis-Valencia 1-1 (1-0)
vasárnap játsszák:
Girona-Atlético Madrid 14.00
Villarreal-Sevilla 16.15
Athletic Bilbao-FC Barcelona 21.00