„A saját mérgével öltük meg a PSG-t” – kezdte egy erős mondattal a meccs utáni értékelését Botafogo vezetőedzője.
„Ehhez az kellett, hogy az első perctől az utolsóig csapatként futballozunk, hogy az összes játékosom egyszerre védekezzen és támadjon is, pontosan ebben kiemelkedő a PSG és mutat példát minden csapatnak a világon. Csak azt kértem a srácoktól, futballozzanak csapatként, támadjanak és védekezzenek együtt, és élvezzék, amit csinálnak.”
Kapcsolódó tartalom
„Megmutattuk, hogy milyen minőség van a brazil játékosokban és edzőkben, ez a győzelem minden Brazíliában dolgozó edzőnek szól, akik nagyszerű játékosokkal dolgozhatnak” – zárta szavait Paiva.
Marlon Freitas, a Botafogo csapatkapitánya azt mondta, tudták, hogy egy kiváló ellenféllel játszanak és keményen oda kell tenniük magukat:
„Sokak talán csak 1%-ot adtak a győzelmünkre, de nekünk az 1% is sokat jelent. Ez is olyan volt, mint a Libertadores-kupa, kevesen hittek benne, de mi megcsináltuk, most pedig tovább írjuk a történetet.”