Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A szögletzászló még nem tudott segíteni a franciákon, de egy perc alatt kettőt vágva kiejtették a dánokat az U21-es Eb-n

A szögletzászló még nem tudott segíteni a franciákon, de egy perc alatt kettőt vágva kiejtették a dánokat az U21-es Eb-n

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Franciaország egy fordulatos mérkőzésen 3–2-re legyőzte Dániát a labdarúgó U21-es Európa-bajnokság első vasárnapi negyeddöntőjében, így a legjobb négy közé jutott a kontinenstornán.

A dánok kezdték veszélyesebben a mérkőzést, majd a 18. percben, egy francia védelmi megingást kihasználva előnybe is kerültek: Felix Lemarechal saját tizenhatosának sarkáról kockázatosan passzolt középre, átadását Clement Bischoff le is tudta fülelni, majd kapásból, nagy erővel a kapuba tüzelt (1–0).

A félidő végén jött a franciák egyenlítése: a 44. percben, egy ütemváltás után Djaoui Cissé tört be a tizenhatoson belülre és néhány cselt követően Jungdal lábai között a kapuba gurított (1–1).

A fordulást követően nem kellett sokat várni arra, hogy a dánok – egy bedobás után – ismét magukhoz ragadják a vezetést: Bak Jensen egészen az ötösig hajította a labdát, Bischoff sarokkal tálalt a berobbanó Oliver Sörensen elé, aki közvetlen közelről a jobb alsóba lőtt (2–1).

A 70. percben úgy tűnt, komikus körülmények között másodjára is egyenlítenek a franciák: egy hosszú ívelés után a szögletzászló tartotta játékban a labdát, amit a dánok kapusa, Andreas Jungdal nem észlelt, és már a kirúgáshoz készülődött volna a kapu mögül. A korábban feleszmélő Johann Lepenant közepre tette a labdát, beadása kissé lecsúszott, de így is jó volt a Tottenhamhez az elmúlt hetekben szerződő Mathys Telnek, aki a helyére visszasprintelő Jungdaltól zavartalanul fejelhetett a kapuba. A videóbíró azonban közbeszólt, Lepenant lesen állt a kiugratásnál, így középkezdés helyett dán szabadrúgással folytatódhatott a játék.

Videó a jelentsorról:

Átmenetileg 2–1 maradt az eredmény, de ezen a 84. percben a franciák csapatkapitánya, Quentin Merlin változtatott: a Marseille balhátvédjének beadása első szándékból elakadt egy dán védőben, a labda azonban visszapattant elé, befelé húzott, majd ballal, irdatlan erővel kilőtte a bal felsőt (2–2).

A franciák lendületben maradtak, és egy percen belül ismét betaláltak: egy kirúgásból indult az akció, majd egy szépen felvezetett támadás végén a balról befelé cselező Mathys Tel gyönyörűen tekert a dán kapuba (2–3).

Ebből a sokkból már nem tudott felállni a dán válogatott, így a francia U21-es nemzeti csapat a két szombati továbbjutóhoz, Hollandiához és Angliához csatlakozva, 2019 után először került be a legjobb négybe, ahol a 21 órakor kezdődő Németország–Olaszország mérkőzés győztesével csaphat össze.

U21-es Európa-bajnokság, végeredmény:
negyeddöntő
Dánia–Franciaország 2–3 (1–1)
gól: Bischoff (18.), Sörensen (49.), ill. Cissé (44.), Merlin (84.), Tel (85.)

Borítókép: EPA/Grzegorz Momot

További tartalmak