Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Ez egy olyan kihívás, amire minden edző vágyik” – Boér reméli, a bajnokság első harmadára összeáll a Vidi kerete és játéka is

„Ez egy olyan kihívás, amire minden edző vágyik” – Boér reméli, a bajnokság első harmadára összeáll a Vidi kerete és játéka is

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
A 2025/26-os idényt az NB II-ben kezdő Fehérvár új vezetőedzőt nevezett ki a másodosztályra: Boér Gábor irányításával kezdi meg a felkészülést a csapat. A 42 éves szakember kifejtette, megtiszteltetés, ha egy olyan tradicionális klub, mint a Vidi megkeresi, elmondta, a következő napok arról fognak szólni, hogy kialakítsák a közel végleges keretet, és azt is reméli, hogy a bajnokság első harmadára a csapat kerete és játéka is össze fog állni.

Az előző idényt még Pető Tamás irányításával kezdte meg a Fehérvár, majd a bajnokság hajrájára Tímár Krisztián érkezett a kispadra, ám a csapat az utolsó fordulóban, a Debrecen elleni ki-ki meccsen vereséget szenvedett, és búcsúzott az élvonaltól.

Az NB I-es kiesés után tulajdonosváltáson is áteső – egy évre a székesfehérvári önkormányzathoz kerülő – csapat a másodosztályt már új vezetőedzővel kezdi meg: Boér Gábor veszi át a Vidi irányítását, aki komoly másodosztályú edzői tapasztalattal rendelkezik, Békéscsabán, az ETO-nál és Budafokon is tevékenykedett, valamint a ZTE 2022/23-as, kupagyőzelemmel záruló idényében a zalaiak trénere is volt.

Mindig megtiszteltetés, ha egy ilyen tradicionális klub, mint a Vidi, megtalálja az embert. Most egy új helyzet van a klub életében, hiszen az elmúlt években a Vidi az NB I meghatározó tagja volt, és nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi porondon is elég szép sikereket ért el. Az elmúlt év sikertelensége után van egy megújulás az NB II-es szerepléssel, és úgy gondolom, ennek a klubnak csak az lehet a célja, hogy minél gyorsabban visszakerüljön az első osztályba. Nagyon bízom benne, hogy mi is részesei lehetünk ennek az újjáéledésnek” – fogalmazott a klubhonlapnak Boér.

A szakember – aki zalaegerszegi menesztése után, 2024 nyarától a Békéscsaba akadémiájának szakmai vezetőjeként dolgozott – elárulta, volt egy szóbeli megállapodása a Békéscsabával, miszerint egy évig „ne menjen el”, hanem közösen építsenek fel „egy részben most már önjáró rendszert”, melyre a későbbiekben tudnak majd építeni a csapatnál.

Jött ez a lehetőség egy év elteltével, és azt gondoltam, hogy ebbe a munkába bele kell vágni, mert ez egy olyan kihívás, amire minden edző vágyik

– vélekedett.

Boér arról is beszélt, sérülés miatt fiatalon be kellett fejeznie játékos-pályafutását, de abban bízik, hogy az edzői pályán be tudja teljesíteni azokat az álmokat, melyeket futballistaként nem sikerült. Elmondta, nagyobb edzői tapasztalata van az NB II-ben, ahol jó pontátlagot is tudott produkálni, és reméli, ezt a Fehérvárnál is tudja majd tartani, vagy „picit megugrani”.

Szinte teljesen újjá kell építeni a csapatot, de ez nem egyedi eset akkor, amikor osztályt vált egy klub. Még nem vagyunk olyan közel a kezdéshez, hogy ez teljesen lehetetlen feladat legyen” – fogalmazott, majd kifejtette, milyen feladatok várnak a csapatra a következő hetekben.

A klub sok erőfeszítést tett annak érdekében, hogy a keret formálódjon. Ez a hét még biztosan arról fog szólni, hogy kialakítsuk a közel végleges keretet, emellett pedig el kell kezdeni felkészíteni a csapatot arra a játékra, amit szeretnénk játszani. Az öt hét elegendő kell, hogy legyen, és nagyon remélem, hogy a bajnokság első harmadára össze fog állni a keret és az a játék is” – mondta, majd kitért arra is, hogy az NB II-ben minimális különbségek vannak a csapatok között, az elsődleges cél pedig az, hogy Fehérváron egy stabil csapat épüljön, ami az újjáépítés okozta nehéz időszakot át tudja vészelni.

A Merkantil Bank Liga 2025/26-os idénye július 27-én fog kezdődni, a bajnokság sorsolását a későbbiekben hozza nyilvánosságra az MLSZ.

Borítókép: fehervarfc.hu

További tartalmak