A hatéves kora óra Norvégiában élő Bogdán Hunor tavaly augusztusban kapott profi szerződést nevelőklubjától, a Tromsőtől. Egy hónappal később, a negyedosztályban érdekelt második csapatnál, a Hamna elleni bajnokin csereként beállva, öt perc alatt mesterhármast lőtt, ezzel megfordította a meccset (4–2), és bebiztosította csapata elsőségét a ligában. A mostani idényben is folyamatosan a felnőttekkel edzett, de meccsrutint a harmadosztályban szerzett, nyolc meccsen kilencszer volt eredményes – a Skjervöy 5–0-s kiütéséből triplával vette ki a részét –, emellett egy gólpasszt is kiosztott.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ugyanakkor az m4sport.hu információi szerint a 187 centiméter magas csatár nem feltétlenül tölti ki szerződését a Tromsőnél, akár a nyáron klubot válthat karrierje előrehaladása érdekében. Úgy tudjuk, a norvég másodosztályú Mjöndalen szívesen látná soraiban, de a Rapid Wiennél is felvetődött a neve. Amennyiben Bécsbe kerülne, nagy valószínűséggel nem egyből az első számú csapatnál számítanának rá, de ott is a felnőttekkel edzhetne, miközben a másodosztályban érdekelt Rapid II-nél gyűjthetne tapasztalatokat.
Jó néhány cikkünkben foglalkoztunk már az MLSZ „magyaros” ajánlásával, amely a klubokon felül nagy hatással van a fiatal magyar labdarúgók pályafutására is, érezhetően megnőtt irántuk a kereslet, így nem meglepő, hogy értesüléseink szerint a mindössze 19 éves, korosztályos válogatott Bogdán néhány NB I-es, illetve másodosztályú klub radarján is ott van.