Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Íme a klub-vb elődöntőinek csapatai és pontos programja

Íme a klub-vb elődöntőinek csapatai és pontos programja

m4sport.hu
Az egyik ágon a Chelsea immár a harmadik brazil együttessel csaphat össze a döntőért, a másik ágon pedig Mbappé korábbi együttesét ütheti el attól, hogy a BL után a klub-vb-t is behúzza.

A szombati negyeddöntők után kialakult az Egyesült Államokban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokság elődöntőinek párosítása. Az egyik párosban két csoportgyőztes, a másikban két csoport második csap össze a fináléba kerülésért.

A brazil Fluminense egy győzelemmel és két döntetlennel lett második a csoportjában a Dortmund mögött, majd a nyolcaddöntőben az olasz Intert, a negyeddöntőben pedig a szaúdi El-Hilált búcsúztatva jutott el a legjobb négyig.

Ellenfele az angol Chelsea két győzelemmel és egy vereséggel lett második a Flamengo mögött, a folytatásban pedig egy Benfica, valamint egy Palmeiras elleni győzelem következett, így most a harmadik brazil csapat ellen készülhetnek az elődöntőben.

A másik ágon a PSG a csoportjában ugyan kikapott a Botafogotól, de így is az élen végzett, a folytatásban pedig sem a Messivel felálló Inter Miami, sem a Harry Kane-t soraiban tudó Bayern München nem tudta megállítani a friss BL-győztest.

A Real Madridnak egy döntetlen ugyan becsúszott a csoportkörben az El-Hilál ellen, de azóta megállíthatatlanok, a nyolcaddöntőben (Juventus) és a negyeddöntőben (Dortmund) is olyan ellenfelet vertek, melyet korábban már BL-döntőben is sikerült felülmúlniuk.

A klub-vb ég hátralevő meccsei:
elődöntők:

07.08. kedd 21:00 Fluminense – Chelsea (M4 Sport)
07.09 szerda 21:00 PSG – Real Madrid
döntő:
07.13. vasárnap 21:00, döntő (M4 Sport)

Borítókép: Fotók: MTI/EPA

További tartalmak