„Úgy érzem, a második meccs jobban sikerült, mint az első. Persze, kikaptunk, de azt mondom, ha nincs a kiállítás, akkor vissza tudtunk volna jönni a mérkőzésbe – értékelt Nagy Zsolt az Arisz Limasszol elleni vereséget 2-0-ás követően. – A második félidő jobban nézett ki, az elsőben az ellenfél bontott minket. A szünetben megbeszéltük, hogy min kell változtatnunk, úgy érzem, ez sikerült is. De az volt a kulcs, hogy ilyen butaságot nem csinálhatunk.”
Kapcsolódó tartalom
A Puskás Akadémia csapatkapitánya kiemelte, bennük volt az erő, de a kiállítás után már csak a szív vitte őket. Úgy érzi, a búcsú oka az volt, hogy az első találkozón nem úgy teljesítettek, ahogyan kellett volna.
„Azt a meccset nagyon rosszul kezdtük, az első félidő botrányos volt. Az pozitívum, hogy ott vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe, de az utolsó gólt nagyon sajnálom, mert ha ott döntetlen, akkor másképp alakulhatott volna. Dühösek vagyunk, szomorúak és gratulálunk az ellenfélnek.”
A felcsúti együttes vezetőedzője, Hornyák Zsolt egyértelműen annak tudja be a kiesést, hogy a ciprusi együttes sokkal jobb náluk, hiszen összesítésben 5-2-re verte a Puskást.
„Az egyik legnehezebb ellenfelet kaptuk, akit kaphattunk. Könnyedén kiállíttattuk magunkat, bár számomra eléggé kérdőjeles volt a második sárga lap. Ott vesztettük el a fonalat, kaptunk nagy hibából egy gólt, gyorsan rá a másodikat.”
Hozzátette, ha az első félidőben kihasználják a helyzetüket és előnybe kerülnek, akkor máshogy alakulhatott volna. „A kiállítással úgy tűnt, el is dőlt a mérkőzés. Még azért próbáltunk beleváltani, friss embereket a pályára küldeni, de ez nem sikerült.”
A szakember úgy véli, szigorúan fújtak a játékvezetők és habár benne van, hogy valaki két sárga lapot is összeszed, de a másik oldalon nem büntették ezeket a szabálytalanságokat ugyanígy a bírók.
„Érezhetően még nem tudtuk helyettesíteni a középpályáról távozó játékosainkat – fejtegette a kiesés okait Hornyák. – Hiányzik az a kreatív játék, amit Levi vagy Plsek képviselt, még keresik magukat a játékosaim azon a poszton.”













