A 2–1-es svéd győzelemmel végződő találkozó 76. percében, 2–0-s állásnál az ETO védője, Miljan Krpic a tizenhatos sarkánál keményen, nyújtott lábbal rúgta el a labdát a hazaiak játékosa, Mads Thychosen elől, belépőjével pedig nem sokkal kerülte el a dán játékos lábát – Mikkjal Thomassen, az AIK vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón beszélt az esetről.
„Ha a földön lett volna a játékosom lába, le is bénulhatott volna. Szerencsére a lába a levegőben volt. Az ilyen nem tetszik, mert nagy veszélybe sodorja az ellenfelet. A játékosok egészsége az első, ez túl agresszív szerelés volt” – idézi a svéd Expressen az AIK vezetőedzőjét, melyet a Csakfoci szúrt ki.
„Ha nyújtott lábbal csúsznak és te leteszed a lábad, az súlyos sérülést okozhat, karriergyilkos is lehet. Az ilyen belépő büntetést érdemel, de nem fogom kritizálni a játékvezetőt, viszont ez nekem túl sok volt” – fogalmazott Thomassen.
Az érintett Mads Thycosen szerint is keményen szerelt Krpic.
„Elrúgta a labdát, de kicsit talán túllépett a határon. Kemény szerelés. Ha nem szerzi meg a labdát, akkor a lábamat találja el, és akkor most nem állnék itt. De nála volt a labda” – fogalmazott.
A mérkőzés hajrájában Vitális Milán egy távoli lövéssel szépített, nem sokkal később pedig a hazaiak védője, Sotirios Papagiannopoulos kézzel blokkolta Samsindin Ouro lövését a tizenhatoson belül, a játékvezető azonban nem ítélt büntetőt, és a VAR-szobából sem jeleztek, hogy vissza kellene néznie az esetet, így maradt a 2–1-es végeredmény.
Kapcsolódó tartalom
A párharc visszavágóját csütörtökön 19 órától rendezik Győrben, a találkozót a Duna World élőben közvetíti.
A mérkőzés összefoglalója:
Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, első mérkőzés:
AIK Stockholm (svéd)–ETO FC 2–1 (2–0)
Stockholm, v.: Daniel Schlager (német)
gólszerzők: Besirovic (7.), Celina (21.), illetve Vitális (78.)
sárga lap: Papagiannopoulos (73.)
AIK Stockholm: Nordfeldt – Thychosen, Benkovic (Edh, 67.), Papagiannopoulos, Tiedemann (Isherwood, 67.) – Ali, Csongvai, Saletros, Besirovic – Celina (Hove, 81.), Flataker (Guidetti, 81.)
ETO FC: Petras – Krpic, Abrahamsson (Boldor, 86.), Csinger – Tóth R., Gavric, Anton, Ouro (Piscsur, 92.), Bánáti (Vladoiu, a szünetben) – Benbuali, Bumba (Vitális, 61.)













