A labdarúgásra szakosodott német sportlap azt írja, Ole Werner vezetőedző döntése némileg meglepő, hiszen a Leipzig Marcel Schafer sportigazgató vezetésével a nyáron fiatalításba kezdett, és a zuhanyhíradó is arról szólt, hogy a magyar kapus elveszítheti kezdő helyét a csapatban a 23 éves Maarten Vandevoordttal szemben.
A cikk megjegyzi, korán kívül valójában más nem szólt a 35 éves kapus ellen, sőt, egyike volt azon kevés lipcsei játékosnak, aki a rosszul sikerült elmúlt idényben is hozta magát.
Kapcsolódó tartalom
A lipcsei csapatkapitány az előző kiírásban 30 Bundesliga-mérkőzésen védte a kaput, ebből 14-szer nem nem kapott gól, amely legjobb mutató volt a német élvonalban.
Gulácsi Manuel Neuert (Bayern, 22 meccs/13 kapott gól nélkül), valamint Noah Atubolut (Freiburg, 26/10) és Michael Zetterert (Bremen, 26/10) előzte meg a vonatkozó rangsorban, amiért nemrégiben díjat vehetett át, de korábban a Kickernél is bekerült a szezon álomcsapatába.
A 58-szoros magyar válogatott Gulácsi – aki májusban mondta le szereplését a nemzeti csapatban – 2015-ben igazolt az akkor még másodosztályú Lipcséhez, azóta összesen 341 tétmérkőzésen lépett pályára a szász csapatban.













