Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Az AIK edzője a győri gyepszőnyegről: Erre nem fogunk kifogásként hivatkozni

Az AIK edzője a győri gyepszőnyegről: Erre nem fogunk kifogásként hivatkozni

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Mikkjal Thomassen, a svéd AIK Stockholm vezetőedzője az ETO FC elleni vesztes párharc után elmondta, a győriek elnézést kértek a gombával fertőzött gyepszőnyeg minőségéért és kijelentette: erre nem fognak kifogásként hivatkozni.

Az ETO FC Zeljko Gavric találatával és a svéd együttesben játszó, magyar válogatott Csongvai Áron öngóljával 2–0-ra legyőzte az AIK-t a Konferencia-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján, így egygólos hátrányát ledolgozva továbbjutott, és egy lépésre került a Kl főtáblájától.

Már a mérkőzés előtti napon beszédtémát szolgáltatott, hogy gombás fertőzés érte a győri stadion gyepszőnyegét, de Mikkjal Thomassen, az AIK vezetőedzője, nem a körülményekben keres kifogást arra vonatkozóan, hogy csapata – amely egy szabálytalanság miatt elvett gólig, illetve egy kihagyott büntetőig jutott – nem tudta kiharcolni a továbbjutást.

Ez mindkét csapatot érintette, megnehezítette a labdajáratást. Az ellenfelünk elnézést kért, az élet néha ilyen, ők sem ezt akarták, ezzel kellett dolgoznunk. Teljességgel lehetetlen megmondani, hogy másképp végződött volna-e a mérkőzés egy jobb gyepszőnyegen. Erre nem fogunk kifogásként hivatkozni” – idézi a svéd Expressen Thomassent.

A svédek csapatkapitánya, Anton Salétros is osztotta vezetőedzője véleményét.

Nem volt jó a gyep, ez nem a mi hibánk volt. Nem ez döntött – nekik sikerült két gólt szerezniük, nekünk nem” – fogalmazott, majd arról beszélt, döntő helyzetekben kihagyott az AIK játékosainak koncentrációja, de úgy érzi, összességében gyenge teljesítmény nyújtott a csapat.

Ahogyan játszottunk, nem érdemeltünk továbbjutást” – vélekedett a magyar-svéd származású, 15-szörös svéd válogatott középpályás.

Az ETO a Kl selejtezőjének rájátszásában a Bolla Bendegúzt foglalkoztató Rapid Wiennel csap össze, az első mérkőzést augusztus 21-én, Győrben játsszák, míg a visszavágót augusztus 28-án, csütörtökön Bécsben – a pontos kezdési időpontokat még nem hozták nyilvánosságra, de az M4 Sport élőben fogja közvetíteni a mérkőzéseket.

Az ETO-AIK mérkőzés összefoglalója:

Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó:
ETO FC–AIK Stockholm (svéd) 2–0 (1–0)
ETO Park (Győr), v.: Lawrence Visser (belga)
Továbbjutott: a Győr, 3–2-es összesítéssel.
gól: Gavric (34.), Csongvai (60., öngól)
sárga lap: Vitális (21.), Anton (45+1.), Csinger (50.), Benbouali (54.), illetve Besirovic (40.), Thychosen (43.)
ETO FC: Petras – Vladoiu, Krpic, Csinger, Stefulj – Vitális, Anton (Tóth, 81.), Ouro (Boldor, 87.) – Gavrics (Bánáti, 80.), Benbouali, Bumba (Pishchur, 94.)
AIK: Nordfeldt – Thychosen (Edh, 78.), Papagiannopoulos, Benkovic, Tiedemann (Fesshaie, 87.) – Ayari (Hove, 71.), Csongvai, Salétros, Besirovic – Celina (Hakim, 71.), Flataker (Guidetti, 71.)

Borítókép: Gyõr, 2025. augusztus 14. Samsindin Ouro, a Gyõr (b) és Sotirios Papagiannopoulos, a Stockholm játékosa a labdarúgó Konferencia-liga selejtezõjének harmadik fordulójában játszott ETO FC - AIK Stockholm visszavágó mérkõzésen a gyõri ETO Stadionban 2025. augusztus 14-én. A Gyõr 2-0-ra gyõzött és 3-2-es összesítéssel továbbjutott. MTI/Krizsán Csaba

További tartalmak