Kerkez Milosért 40 millió fontot fizetett a nyári átigazolási időszakban a Liverpool Bourtnemouth-nak. A Premier League Év csapatába is beválasztott 21 éves balhátvéd a szezon kezdete óta mind a négy tétmérkőzésen kezdőként kapott lehetőséget új csapatában, a nemzetközi sajtóban nem győzik dicsérni a játékát. Jamie Carragher azonban rámutatott az egyik hibájára.
Kapcsolódó tartalom
„Az Arsenal ellen sokkal jobb volt, mint az azt megelőző két meccsen. de túl agresszívnek tűnik – igen, ezt pont én mondom, aki szintén forrófejű volt játékosként. Bízom benne, hogy Robertson segít majd neki. Most még úgy érzi, minden szerelést, minden fejpárbajt meg kell nyernie. Néha egyszerűen csak fékezni kell, de remélem, ez kellő rutinnal jön majd nála, még csak 21 éves. Látom, hogy a félpályánál próbál fejelni, ott szabálytalanságot elkövetve könnyen beleszállhat hátulról az ellenfélbe” – idézte az Independent Carraghert, aki az első néhány meccs alapján a The Overlap Fan Debate című műsorban beszélt Kerkezről. A beszélgetés során a Manchester United legendája, Paul Scholes megjegyezte, szerinte a magyar hátvéd posztriválisa, Andrew Robertson sokat fog játszani, de Carragher ezzel nem értett egyet.
A csodálatos szabadrúgásgólt szerző Szoboszlai Dominik mellett Kerkezt látták az egyik legjobbnak az Arsenal elleni meccsen: a statisztikák szerint passzainak 83 százaléka pontos volt (25/30), volt öt tisztázása, két blokkolt beadása, holtversenyben a legtöbb szerelést mutatta be (7), a földön mind az öt párharcát megnyerte, a levegőben négyből kettőt, egy alkalommal utolsó emberként szerelt, az oldalán folyamatosan rohamozó Noni Maduekét pedig rendre megállította, még akkor is, amikor lépéshátrányba került.
A találkozó után Gael Clichy, az „ágyúsok” és a Manchester City korábbi játékosa azt mondta róla, „A hosszú labdáknál kicsit közelebb kellene állnia. Nagyon alacsony a súlypontja, ritkán veszít el labdát. Nagyon jól teljesít.”













