A nyári átigazolási szezon utolsó pillanataiban a spanyol Valladolidtól a portugál Rio Avéba szerződő magyar labdarúgó először adott hosszabb interjút átigazolása óta. Új csapatában eddig három bajnokin lépett pályára, köztük két sztárcsapat, a Porto és a Benfica ellen. Mindkét meccsen csereként lépett pályára, és utóbbi találkozón az ő gólpassza után szerezték meg az egyenlítő góljukat.
Kapcsolódó tartalom
Nem foglalkozott vele, hogy milyen stadionban játszik és ki ül az ellenfél kispadján (José Mourinho), egyszerűen csak élvezni akarta a játékot.”Jól esett, kellett nekem egy ilyen plusz, mint ez a gólpassz. Az utóbbi időszak elég nehéz volt számomra, a nyár mentálisan és fizikálisan is nagyon kemény volt, de imádtam minden percét. Örülök, hogy gólpasszal segíthettem a csapatot. Még építik be a játékomat, de úgy érzem, jó úton haladunk” – utalt arra, hogy kisebb sérülés miatt háromhetes kiesése volt a felkészülés során.
Szeretné megmutatni, hogy lehet rá számítani és bebizonyítani, hogy még ennél is több van benne. Elárulta, jól érzi magát új klubjában, pozitív visszajelzéseket kapott, nagyon befogadó a közeg a számára.
„Úgy jöttem ide, hogy megvolt a stábbal beszélve, szépen fokozatosan építenek be. Tudom jól, ha az erőnlétem visszajön akkor tudom magam igazán megmutatni„.
Kapcsolódó tartalom
Örül, hogy hatos pozícióban számolnak vele, úgy érzi, ez a legmegfelelőbb a számára, mert így a labdakihozatalokba és a támadásfelépítésekbe is nagy szerep hárul rá. Véleménye szerint a Rio Ave
egy sokkal támadóbb felfogású csapat, mint amit a két topcsapat ellen mutattak, ahol többnyire csak védekeztek
„Nagyon erős bajnokság a portugál, a csapatnak komoly céljai vannak, szeretnének jó eredményt elérni. A spanyol az egy topbajnokság, de a portugál is nagyon fog nekem feküdni. Ha sikerül kivívnom a helyemet, úgy érzem, nagy hasznára tudok majd lenni a csapatnak” – mondta a céljairól Nikitscher.
Kapcsolódó tartalom
Nem volt nyáron tervben a váltás, de annak nagyon örült, hogy sok csapat érdeklődött utána, és volt konkrét ajánlat is. A döntésnek szakmai okai voltak, még ha pillanatok alatt is kellett meghoznia a folytatásról szóló döntést.
A csapatba történő beépülés mellett legalább ennyire fontos számára, hogy visszakerüljön a válogatottba. „Mivel sérült voltam, teljesen érthető, hogy ezúttal nem kaptam meghívót a válogatottba. De most ismét elkezdtem játszani és csak rajtam múlik, hogy most számít e rám a kapitány és a szakmai stáb. Én csak csinálom a dolgomat, örülök, ha meghívót kapok. De ez csak akkor lehet, ha játszom és jó formában vagyok, csak azért nem fogok meghívót kapni mert egy erős bajnokságban játszom„.
Kapcsolódó tartalom
Az első két vb-selejtezőt természetesen figyelemmel követte, szerinte két nehéz találkozón vagyunk túl, a csapat mindent megtett, de ezek a meccsek már elmúltak, teljesen lényegtelen mit lehetett volna ebből kihozni. „Most már a soron következő két meccs, az örmények elleni hazai, illetve a portugálok elleni idegenbeli a fontos. Nagyon nagy lépést tehetünk előre felé, ha ezeken a meccseken jó eredményeket érünk el” – mondta a válogatottal kapcsolatban.
A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezős programja:
Írország–Magyarország 2–2
Magyarország–Portugália 2–3
10.11., 18:00: Magyarország–Örményország
10.14., 20:45: Portugália–Magyarország
11.13., 18:00: Örményország–Magyarország
11.16., 15:00: Magyarország–Írország














