Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Tóth Balázs megsérülhetett, le kellett cserélni a Bristol ellen

Tóth Balázs megsérülhetett, le kellett cserélni a Bristol ellen

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
Tóth Balázst, a Blackburn Rovers válogatott kapusát 1–0-s vezetésnél, a Bristol City elleni bajnoki 89. percében kellett lecserélni.

A Blackburn annyit közölt az X-oldalán a csere kapcsán, hogy a 89. percben lecserélt Tóth Balázs sántikálva hagyta el a pályát, míg a BBC izomsérülésről ír. Valérien Ismael, a Blackburn vezetőedzője a mérkőzés után arról beszélt, Tóth térde sérült meg, ami három nappal a csapat következő bajnokija előtt „nem néz ki jól”.

„További vizsgálatra van szükség ahhoz, hogy tiszta képet kapjunk” – idézi a trénert a Lancashire Telegraph.

Egyelőre tehát nem tudni, mennyire súlyos a magyar kapus sérülése, de az biztos, hogy a két sorsdöntő, írek és örmények elleni vb-selejtező előtt nem jönne jól az elvesztése. Természetesen ismét meghívót kapott a válogatott keretébe a selejtezősorozat nyitányán kezdő, de a szeptemberi meccseket sérülés miatt kihagyó Dibusz Dénes szintén meghívót kapott, de a legutóbbi három mérkőzésen Tóth védett, méghozzá remekül.

Marco Rossi a kapuskérdés kapcsán így fogalmazott az M4 Sportnak:

„Szerintem a döntés szeptember elején nehezebb volt, de most a mutatott forma alapján, és az alapján, hogy Dénes sérült volt egy rövid ideig, aztán most visszatért egy-két meccse… Szóval azt gondolom, jelen pillanatban a döntés teljesen elfogadható és érthető”

Borítókép: Fotó: Getty

További tartalmak