Negyedik mérkőzésére készül a Ferencváros az Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön a bolgár Ludogoreccel találkozik a Groupama Arénában. A 21 órakor kezdődő meccset élőben láthatják az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.
Az első kérdést a bolgárok edzőváltása kapcsán kapta az ír szakember: kedden vált hivatalossá, hogy felbontják Rui Mota vezetőedző szerződését, helyét az eddig a második csapatot irányító Todor Zsivondov foglalja el.
„Nekünk abból kell kiindulnunk, amit az előző meccseken láttunk tőlük, nyilvánvalóan nagyon jól ismerjük őket. Ha jól tudom, a második csapat edzője ült le a kispadra, és minden bizonnyal meg akarja tartani az állást, szóval jó benyomást akar tenni. Ez a helyzet veszélyes lehet ránk nézve. Az, hogy a játékrendszerükben, felfogásukban lesz-e a változás, nem tudjuk, mindenesetre mindenre felkészültünk” – fogalmazott Keane.
A vezetőedző szerint jó mentális állapotban van csapata, remek a hangulat és a csapatszellem, miközben mindenki maximálisan odateszi magát, mert ezek azok a meccsek, amelyeken minden labdarúgó pályára szeretne lépni, és ha megteszi, meg is akarja ragadni a lehetőséget, hogy bizonyítson.
„Ahogy legutóbb is láthattuk, nagyon gyorsak és ügyesek a támadói, szóval erre nagyon oda kell figyelnünk. Nagyon jó csapat ellen játszunk holnap, kemény mérkőzés lesz, de ahogy Zaki (Kristoffer Zachariassen – a szerk.) is említette, minden meccs más és más. Nincsenek a legjobb formájukban, de ezek a nemzetközi meccsek azért is jók, mert az ember egy kicsit ki tud szakadni a hazai bajnokságból. A fociban nagyon gyorsan változhatnak a dolgok” – mondta.
„Edzőként sosem könnyű összeállítani a csapatot, kihagyni abból valakit. Játékoskoromban nyilván én sem szerettem, mikor nem játszottam, de edzőként meg kell hoznom ezeket a döntéseket. A stábbal közösen próbáljuk kiválasztani a legjobb kezdőcsapatot az adott mérkőzésre, mert vannak játékosok, akiknek jobban fekszenek bizonyos ellenfelek. Például a Salzburg ellen tudtuk, hogy nagyon sok energiára lesz szükségünk a játékstílusuk miatt, ezért hoztunk olyan döntéseket, amelyek nem mindenkinek tetszettek, de a legfontosabb, hogy a csapat a lehető legjobb legyen” – nyilatkozta a kezdőcsapat összeállításának nehézségeiről.
Keane hangsúlyozta, számára lényegtelen, hogy BL-selejtezőről vagy El-főtáblás meccsről van-e szó, a cél a győzelem, a Ferencváros pedig a három pont megszerzéséért lép majd pályára csütörtök este is.
„A győzelem. Bármilyen meccsről is van szó, csak ez számít” – jelentette ki határozottan.
A sajtótájékoztató a M4 Sport Youtube-csatornáján visszanézhető:
A csütörtökön 21 órakor kezdődő Ferencváros–Ludogorec találkozót az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.
A Ferencváros mérkőzései az Európa-liga alapszakaszában:
Ferencváros – Viktoria Plzen 1–1
KRC Genk – Ferencváros 0–1
FC Salzburg – Ferencváros 2–3
november 6., 21.00: Ferencváros – PFC Ludogorec
november 27., 18.45: Fenerbahce SK – Ferencváros
december 11., 18.45: Ferencváros – Rangers FC
2026. január 22., 21.00: Ferencváros – Panathinaiko
január 29., 21.00: Nottingham Forest – Ferencváros














