Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Heimir Hallgrímsson: Az én srácaim végig hittek a sikerben

Heimir Hallgrímsson: Az én srácaim végig hittek a sikerben

m4sport.hu | | Szerző: Brúszel Péter
A magyar válogatottat, a Puskás Aréna közönségét és persze saját csapatát is méltatta a magyar–ír vb-selejtező után a vendégeket irányító Heimir Hallgrímsson.

Az ír válogatott egy 96. percben szerzett góllal 3–2-re nyert a Puskás Arénában, ezzel a magyar válogatottat megelőzve csoportmásodikként végzett az F jelű négyesben és márciusban pótselejtezőt játszhat az első 48 csapatos világbajnokságért.

„Most már azt mondanám, hogy a következő lesz az” – kezdte az M4 Sportnak az izlandi szakember arra a felvetésre, hogy a meccset megelőzően úgy fogalmazott: a magyarok elleni találkozó pályafutása legfontosabb mérkőzése.

„Elismerésem a magyar válogatottnak, mert nagyszerűen játszott ma este. Megnehezítette az életünket védekezésben, nagyon jól mozgásokat produkált, nagyon sok lehetőséget kidolgozott. Le a kalappal a magyar szurkolók előtt is, csodálatosak voltak ma este, nehéz hangulatot teremtettek számunkra. De az én srácaim végig hittek, ennek köszönhető ez a siker” – jelentette ki.

„A végén kockáztattunk is, ami néha bejön, néha nem, hál’istennek most sikerült” – tette hozzá.

A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezős eredményei:
Írország–Magyarország 2–2
Magyarország–Portugália 2–3
Magyarország–Örményország 2–0
Portugália–Magyarország 2–2
Örményország–Magyarország 0–1
Magyarország–Írország 2–3

Borítókép: Budapest, 2025. november 15. Heimir Hallgrimsson szövetségi kapitány az ír válogatott edzésén a Puskás Arénában 2025. november 15-én. A csapat másnap Magyarország ellen világbajnoki selejtezőmérkőzést játszik a Puskás Arénában. MTI/Hegedüs Róbert

További tartalmak