Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Cadu: Ha azt csináljuk, amit az edző mondott, jó esélyünk van a Fenerbahce ellen

Cadu: Ha azt csináljuk, amit az edző mondott, jó esélyünk van a Fenerbahce ellen

m4sport.hu | | Szerző: Cseh Benjámin
A Ferencváros az előzetes várakozásokat felülmúlva négy forduló után tíz ponttal harmadik helyen áll a 32 csapatos Európa-liga-alapszakasz tabelláján. Ugyanakkor csütörtökön talán az eddigi legnehezebb ellenfél vár a zöld-fehérekre, hiszen Isztambulba látogatnak a fanatikus szurkolóiról is ismert Fenerbahcéhoz. Cadu, a Fradi nyáron igazolt brazil légiósa az M4 Sportnak elismerte, az eddig megszerzett pontok magabiztosságot adnak nekik, ám tisztában vannak vele, milyen erős rivális vár rájuk.

„Tudjuk, hogy különleges, egyben az eddigi legnehezebb mérkőzés vár ránk a Fenerbahce ellen. Jó játékosaik vannak és összességében is nagyszerű csapat benyomását keltik. Ugyanakkor korábban is találkoztunk erős riválisokkal, idegenben is. Ha koncentrálunk, felvállaljuk a párharcokat és azt csináljuk, amit az edző mondott, akkor jó esélyünk van” – mondta a Plzentől szabadon igazolhatóként érkező játékos az M4 Sport riporterének, Török Márknak a szerdai sajtótájékoztató után.

Cadu nem tart a törökök által teremtett pokoli légkörtől, éppen ellenkezőleg, motiválóan hat rá a felpaprikázott hangulat.

„Elképesztő élmény minden játékosnak, aki szereti a hangzavart. Az otthonunktól távol lépünk pályára, a szurkolók kiabálnak – szédületes tapasztalat. Nekem álom itt pályára lépni a Fenerbahce ellen. Úgy tudom, telt ház lesz, biztos vagyok benne, hogy hihetetlen szurkolás lesz. Ez mindig jó érzés!” – tette hozzá.

A bal és jobb oldali szárnyvédőként is bevethető játékos szerint végig észnél kell lenniük, mivel a Fener nagyon jól játszik labdával, ezért nem szabad hagyniuk, hogy könnyedén passzolgassanak.

A brazil futballista ebben az idényben 17 tétmeccsen szerepelt zöld-fehér színekben, ezeken összesen két gólt és három asszisztot jegyzett, az El-ben a Salzburg ellen gólpasszt adott, a Ludogorec kapuját pedig bevette. Úgy véli, mindez nem csak az egyéni teljesítményének köszönhető, a csapat és az edző is sokat segít neki.

A csütörtök 18.45-kor kezdődő Fenerbahce–Ferencváros Európa-liga-mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!


A Ferencváros mérkőzései az Európa-liga alapszakaszában:

Ferencváros – Viktoria Plzen 1–1
KRC Genk – Ferencváros 0–1
FC Salzburg – Ferencváros 2–3
Ferencváros – PFC Ludogorec 3–1
november 27., 18.45: Fenerbahce SK – Ferencváros
december 11., 18.45: Ferencváros – Rangers FC
2026. január 22., 21.00: Ferencváros – Panathinaikos
január 29., 21.00: Nottingham Forest – Ferencváros

Borítókép: Budapest, 2025. november 6.Cadu (k), a Ferencváros gólszerzõje a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának 4. fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Ludogorec mérkõzésen a Groupama Arénában 2025. november 6-án.MTI/Illyés Tibor

További tartalmak