„Molnár a Widzew elleni mérkőzésen térdsérülést szenvedett. A mérkőzés után MRI-vizsgálatot végeztek rajta, mely során kiderült, hogy az elülső keresztszalagja megsérült” – nyilatkozta a Pogon Szczecin honlapjának Bartosz Paprota kluborvos.
A szakember hozzátette, nehéz volt meghatározni a szalag sérülésének mértékét, három hét elteltével, a duzzanat csökkenése után megismételték az MRI-vizsgálatot, amely súlyos sérülést mutatott ki a keresztszalagon.
„Ezért Rajmund pénteken elülső keresztszalag-rekonstrukciós műtéten esik át. Az ilyen beavatkozás utáni rehabilitáció átlagosan 6-8 hónapig tart” – közölte az orvos.
Ez tehát azt jelenti, hogy a magyar légiós számára véget ért a szezon. Molnár tavaly nyáron igazolt az MTK-tól a lengyel klubhoz, melynek színeiben a mostani idényben 10 bajnokin három gólt szerzett, köztük egy nagyszerű, ollózós találata is volt.













