Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Levi lehet a nyertese Varga és Tóth távozásának”

„Levi lehet a nyertese Varga és Tóth távozásának”

m4sport.hu | Cseh Benjámin
Péntek esti Európa című magazinunkban természetesen a Ferencváros Panathinaikosz elleni, 1–1-re végződő Európa-liga-mérkőzése volt a téma.

Szó esett Varga Barnabás pótlásáról, illetve, hogy láthatólag a Panathinaikosz ellen nem érkezett annyi magas beadás. Beszéltek a 87. percben beszálló, a nemzetközi kupaporondon mindössze 18 évesen debütáló Madarász Ádámról, aki a fiatal szabály tekintetében is pótolhatja a Bournemouth-ba igazoló Tóth Alexet. Emellett felmerült az is, hogy az eddig kissé háttérben lévő, de a Pana ellen az egyik legjobb teljesítményt nyújtó Jonathan Levi lehet az egyik nagy nyertese a téli távozásoknak.

„A formációváltás a profiljába vághat, látszott rajta, hogy az új év, új remények nevében szerette volna megmutatni magát – mondta szakértőnk, Simon Miklós Leviről, aki tavaly nyáron a Puskás Akadémia egyik legjobbjaként érkezett a IX. kerületiekhez, azóta 24 tétmeccsen, 1238 játékperc alatt 3 gólt szerzett és 6 asszisztot adott. – Szenzációs a zsebekben, azaz a sorok közötti üres területekben való helyezkedésben.”      

A teljes adás: 

Európa-liga, a Ferencváros programja az alapszakaszban:
Ferencváros – Viktoria Plzen 1–1
KRC Genk – Ferencváros 0–1
FC Salzburg – Ferencváros 2–3
Ferencváros – PFC Ludogorec 3–1
Fenerbahce SK – Ferencváros 1–1
Ferencváros – Rangers FC 2–1
Ferencváros – Panathinaikosz 1–1
január 29., 21:00: Nottingham Forest – Ferencváros  (M4 Sport)

Borítókép: Genk, 2025. október 2. A gólszerzõ Varga Barnabás (b), mellette Jonathan Levi, a Ferencváros játékosai a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában játszott Genk - Ferencvárosi TC mérkõzésen a genki Cegeka Arénában 2025. október 2-án. MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak