Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Vitális Milán góllal mutatkozott be az AEK Athénban, Szalai Attila is betalált a lengyel élvonalban

Vitális Milán góllal mutatkozott be az AEK Athénban, Szalai Attila is betalált a lengyel élvonalban

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
A magyar válogatott Vitális Milán néhány nappal klubváltása után góllal debütált a görög bajnoki címvédő AEK Athén csapatában, illetve Szalai Attila is eredményes volt csapata, a lengyel Pogon Szczecin nyertes Ekstraklasa-bajnokiján.

Az ETO FC-vel májusban bajnoki címet ünneplő 24 éves középpályás csütörtökön írt alá az athéni klubhoz, szombaton pedig már rögtön a kezdőcsapatban kapott helyet az Athens Kallithea elleni felkészülési mérkőzésen, ahol a 17. percben góljával szereztek vezetést. Vitális egy félidőt játszott a mérkőzésen – a második játékrészben az AEK magyar válogatott támadója, Varga Barnabás is lehetőséget kapott –, a görög bajnok pedig 4–0-ra nyert.

Lengyelországban már javában zajlanak a bajnoki küzdelmek, az Ekstraklasa harmadik fordulójában Szalai Attila csapata, a Pogon Szczecin a Motor Lublint fogadta és aratott 3–1-es győzelmet úgy, hogy a magyar válogatott védő fejesével alakította 2–0-ra az állást a 43. percben. A klub a nyitókörben elszenvedett veresége után másodjára nyert.

Borítókép: Facebook/AEK FC
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak