Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

A Fradi az El-ben, a volt DVTK-edző azeri csapata a BL-ben – csak hat csapat vett sikerrel három selejtezős meccset Európában

A Fradi az El-ben, a volt DVTK-edző azeri csapata a BL-ben – csak hat csapat vett sikerrel három selejtezős meccset Európában

m4sport.hu | | Szerző: Vojtek Tamás
Mindössze hat klub jött ki győztesen három eddigi európai selejtezős párharcából a 2026/27-es idényben, közülük egyik épp a Ferencváros.

Két-két csapat mondhatja el magáról a Bajnokok Ligája-, az Európa-liga- és a Konferencia-liga-selejtezőben, hogy az első körben csatlakoztak a küzdelmekhez és még talpon vannak a kvalifikáció rájátszásában – világított rá a Football Meets Data.

A MOL Magyar Kupa-győzelem és a bajnoki ezüstérem után a Ferencváros ezúttal az Európa-ligában kezdte meg nemzetközi szereplését, Borbély Balázs csapata az első selejtezőkörben a szerb Vojvodinát 2–1-es idegenbeli győzelem után 3–0-s hazai sikerrel búcsúztatta. A második fordulóban a holland Twente otthonában is 2–1-re nyert a Fradi, majd az otthon játszott 2–2-es döntetlennel jutott tovább, míg csütörtökön a lengyel Górnik Zabrzét a hazai 1–0-s győzelmet követően egy idegenbeli 1–1-es iksszel ejtette ki és jutott a rájátszásba, ahol a nyáron szerződtetett Mohamed Szalah nevével fémjelzett török Trabzonsporral küzdhet meg a főtábláért.

A DVTK-t 2025 februárja és júniusa között 12 mérkőzésen irányító és 1,08 pontot átlagoló Valdas Dambrauskas azután, hogy bajnoki címet szerzett az azeri Sabah FK csapatával, a BL-selejtezőben menetel bravúrosan, elsőként a walesi The New Saints együttesét ejtette ki 4–1-es, majd a finn KuPS Kuopio csapatát 3–0-s, legutóbb pedig a dán AGF-et ejtette ki 5–2-es összesítéssel, így egyetlen párharc választja el attól az izraeli Hapoel Be’er Sheva ellen, hogy bejusson a ligaszakaszba.

A bolgároknál a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is ért el ilyen sikert egy-egy csapat, az első számú európai sorozatban az aranyérmes Levszki Szófia a bosnyák Borac Banja Lukát 5–1-es, a román Universitatea Craiovát 3–2-es, míg az előző idényben BL-főtáblás, kazah Kaijat Almatit 2–0-s összesítéssel búcsúztatta, míg a másodikban a CSZKA Szófia jutott túl sorrendben az ír Derry City (5–3), az azeri Qarabag (0–0, büntetőkkel 5–4) és az izraeli Maccabi Tel Aviv (4–3) hármasán. A Levszki Szófia a Varga Barnabást és Vitális Milánt is foglalkoztató, görög bajnok AEK Athénnal játszik a BL-főtábláért, míg a CSZKA Szófia a szintén görög, kupagyőztes OFI Krétával mérkőzik meg az El-alapszakaszért.

A Konferencia-ligában a finn Inter Turku a bosnyák FK Szarajevó (3–2), a török Istanbul Basaksehir (3–1) és a liechtensteini Vaduz (4–3) kiejtése után játszik a kupaőszért a DVSC-t búcsúztató FC Köbenhavn ellen, az albán Dinamo City pedig a kazah FC Astana (4–2), a szlovén Aluminij (4–1), illetve a lett Auda (4–1) legyűrését követően a 2025/26-ban BL-főtáblás, ciprusi Pafosz ellen teheti meg az utolsó lépést a kvalifikációban.

Borítókép: Fotó: MTI/EPA
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak